Munkatársak
Programjaink
Kiadványaink
Továbbépzés
Kalandtábor
Cikkek
Játék
ADHD

Hírek

bejelentkezés:
(06) 30
92-10-352

Magatartási zavarok iskolai kezelése

Sorozatot indítunk útjára, melyben segítséget kívánunk nyújtani a gyakorló pedagógusok számára mindennapi munkájukhoz. A konkrét módszertani segítséget megelőzően szükségesnek tartjuk, hogy leírjuk azokat a viselkedési problémákat melyekkel a pedagógusok a leggyakrabban találkoznak az iskolában és amelyek a leginkább megnehezítik munkájukat.

Képzeljünk el egy ideális első osztályt, ahol minden gyerek éretten került iskolába. Mit jelent ez?

1. Olyan tulajdonságokkal jött a világra, melyek a körülményekhez való alkalmazkodást könnyűvé teszik a számára.
2. Kialakultak azok a kognitív funkciói, amelyek a strukturált ismeret elsajátítás feltételét képezik
3. Érzelmileg a gyerek kiegyensúlyozott nem érték traumák, teljes családban, rendezett és stresszmentes körülmények között él.
4. Jól szocializált, sok és sokféle tapasztalatot szerzett a más felnőttekkel és gyerekekkel való kapcsolatokban.

Ezek a gyerekek érdeklődéssel várják a feladatokat és élvezettel oldják meg őket.
Önmagukra pozitívan gondolnak, okosnak, ügyesnek tartják magukat. Ha valami nem sikerül nekik, nem kudarcnak élik meg, hanem segítséget kérnek és újra próbálkoznak.
A felnőtteket tisztelik és igyekeznek követni utasításaikat, az értékelésüket elfogadják.
Felszabadultak és vidámak, szívesen játszanak társaikkal, vannak barátaik.
Képesek a körülményekhez alkalmazkodni. Szeretik az új dolgokat kipróbálni, de óvatosak, határaikat bemérik.

Nos, ilyen osztály nem létezik. Minden osztályban akad néhány kislány és esetleg egy- egy fiú akire a fenti leírás ráillik, a többség azonban nem ilyen szerencsés. Így a pedagógus élete sem hasonlít az álombelire.

Milyen gondokkal találkozik a pedagógus az osztályában?

- Karaktervonásokból adódó beilleszkedési nehézségek
- Szociális izolációbó fakadó nehézségek
- Alulszocializált gyerek
- A traumán átesett és/vagy érzelemzavarban szenvedő gyerek
- Az észlelési zavarban vagy részképességzavarban szenvedő gyerek
- Figyelemzavar, mozgászavar, tanulászavar
- Ál-fimóták
- Oppoziciós zavar (kihívó ellenkezés)

Diagnosztizálhat-e a pedagógus?

Semmiképpen. Diagnózist csak megfelelő vizsgálatok elvégzése után lehet felállítani. Ne feledjük azt sem, hogy a diagnózisért a szakember felelősséggel tartozik. Ha téved, vagy munkáját rosszul végezte, annak számára is súlyos következménye lehet.
Ugyanakkor a pedagógus az a szakember, aki a legtöbb időt tölti a gyerekkel, és egyben az első olyan szakember a gyerek életében, aki tanulmányai, tapasztalata alapján képes megítélni, hogy egy gyereknek problémája van, más mint társai. A pedagógus felelőssége abban áll, hogy megfelelő időben és módon felhívja a szülő figyelmét a problémára, és hogy milyen szakemberhez érdemes fordulni ezzel.

Ennek legegyszerűbb módja az, hogy a pedagógus tárgyilagos tényeket közöl a szülővel. Elmondhatja például, hogy a gyerek ritkán képes 5 vagy 15 percnél tovább ülve maradni, gyakran szól bele engedély nélkül mások beszédébe, összefirkálja a füzetét, nem tud a társaival kapcsolatot fölvenni stb. A problémák mellett fontos beszélni arról is, hogy mi a gyerek erőssége az iskolai munkában. Ezek után meg lehet fogalmazni, hogy a probléma miben és milyen súlyosan hátráltathatja a gyerek iskolai teljesítményét. A szülő számára ez a fontos.

A pedagógus számára persze legalább ilyen fontos az is, hogy saját munkáját mennyire nehezíti a gyerek viselkedése. Erre lehet utalni, de hangsúlyozni nem érdemes, mert ezt a szülő nem tudja megoldani, ez nem az ő feladata és felelőssége. Ugyanakkor súlyos következménye lehet annak, ha a pedagógus túlhangsúlyozza saját problémáit. Az együtt érző szülőben bűntudat ébredhet, ami egyáltalán nem használ sem a gyereknek, sem az iskolai kapcsolattartásnak. Egy másik szülő azt hiheti, hogy a pedagógus egyszerűen rossz szakember, aki képtelen megbirkózni feladatával és a felelősséget a szülőre próbálja hárítani. Ez sem konstruktív álláspont.

Közölni kell tehát azt is, hogy a pedagógus nem tartja mindezért a szülőt felelősnek. Ha tud, adjon tanácsot a szülőnek abban, hogy miként segíthet a gyereknek az iskolai munkában. A tanácsok legyenek konkrét, kivitelezhető és egyszerű javaslatok. Érdemes javasolni például olyan együtt tanulási módszereket, ami segít a gyereknek. Nem érdemes azonban túlmenni a pedagógusi felelősségen. Ne beszéljünk fegyelmezésről, rendre szoktatásról általánosságban, mert a szülő ezzel nem tud mit kezdeni, másrészt jogosan érezheti, hogy az iskola megkérdőjelezi az ő értékrendjét vagy életformáját.

A pedagógus mondja el, hogy ő milyen módon próbál segíteni a gyereknek. Ha úgy érzi, hogy nincs elég információja, vagy hogy a probléma pusztán az iskolai munkában nem orvosolható, akkor hívja fel a szülő figyelmét a pszichológiai segítség lehetőségére. Ilyen segítséget a legtöbb helyen a nevelési tanácsadó pszichológusa tud adni. A pedagógus azért ajánl vizsgálatot, mert úgy látja, a probléma meghaladja a szokásos mértéket, és mert a gyerek számára ez hátrányokkal jár. Szerencsére ma már ritkán fordul elő, hogy a pedagógus azt éreztetné, hogy a pszichológiai vizsgálat valamiféle büntetés lenne, amivel az iskola a családot zsarolja. Ennek még a látszatát is el kell kerülni. Ne kössük például a pszichológus bevonását feltételekhez: pl. ha nem javul Jancsi magatartása a következő hónapban, akkor el kell vinni a nevelési tanácsadóba. Ha a szülő a vizsgálatot büntetésnek érzi, akkor nehezen szánja rá magát a segítség kérésre, és ha mégis, akkor nehezen fog együttműködni a szakemberrel.

Mindezekből következik az is, hogy a pedagógus még a látszatát is kerülje el a diagnózisnak. A szülőnek éppen azért ajánlja a pszichológiai vizsgálatot, mert ő maga ilyet nem végezhet. A pedagógus diagnózisa, tehát pl. "a gyerek hiperaktív" csak rosszul sülhet el. A szülő érezheti ezt jogtalan megbélyegzésnek, vagy éppen ellenkezőleg, gondolhatja azt is, hogy a pedagógus mindent tud, és ezért fölösleges pszichológushoz vinni a gyereket. A szülőnek és a pszichológusnak is azzal adja a pedagógus a legnagyobb segítséget, ha pontosan leírja a megfigyelt viselkedést, pl. a gyerek túl aktív, folytonosan rohan, állandóan izeg-mozog a széken stb. Az ilyen leírásból a szülő számára is világossá válik, hogy mit csinál a gyerek az osztályban és megérti, anélkül, hogy mondanánk, hogy zavarja társait és a tanítás menetét. A pszichológus számára is ez jelenti az igazi információt, mert ő azt tudja, hogy egy fimotának "hogyan kell viselkednie az iskolában".