Kivizsgálás, diagnosztika

A kivizsgálás menete:

 

Az első alkalommal a központ vezetője, dr. László Zsuzsa találkozik a szülőkkel, hogy megismerje a problémát, és megbeszélje a szülőkkel a segítségnyújtás módját. Ekkor még nem kell hozni a gyereket.

Hozni kell

·         a gyerekről készült pszichológiai vizsgálati eredményeket, véleményeket.

·         a gyerek otthon készült, spontán rajzaiból néhányat.

·         iskolás gyereknél: a füzeteiből néhányat, hogy a spontán írását, a füzet beosztását, munkastílusát láthassuk.

·         A szülők által írt problémalistát.

 

A szülők problémamegítélésétől függően, a problémalistát írhatják együtt, vagy közösen. Ha nevelőszülő, nagyszülő is résztvesz közvetlenül a gyerek nevelésében, akkor az ő problémamegítélésüket is fontosnak tartjuk.

A problémalista egy, a problémákról szóló felsorolást jelent (nem esszét és nem a szülők feltételezéseit a probléma okairól - többek között, majd erről beszélgetünk az első alkalommal). 
Sokat segít, ha a gyerek viselkedéséről szóló felsorolást az intézmény is készít (ez sokkal hasznosabb, mint a sok jelzőt tartalmazó jellemzés, vagy hivatalos vélemény).

Az első találkozás lezárása a szülő kérésétől, kérdésétől függően:

a szülőkkel történő megállapodás a kivizsgálás menetéről közvetlen tanácsadás (kisgyerekek esetében nem ritka, hogy a kétségbeesett szülőnek, valójában csak néhány módszertani tanácsra van szüksége).

Kiderülhet, hogy olyan problémáról szó, ami nem tartozik a profilunkba, illetve hogy másfajta vizsgálatok szükségesek. Ebben az esetben segítünk a megfelelő szakember megtalálásában.

A szülők minden esetben kitöltenek egy kérdőívet, mely a gyerek élettörténetére, fejlődésére, személyiségjegyeire és problémáira kérdez rá.

A második alkalommal a központ vezetője, dr. László Zsuzsa találkozik a gyerekkel, hogy megismerje, összevesse a róla hallottakat, leírtakat, és a gyerekkel is megbeszélje a problémákat.

A továbbiakban a gyerek tesztekkel történő vizsgálata következik. Többnyire a kollégák részvételével, általában 3-4 alkalomra van szükségünk.

A pszichológiai kivizsgálást követően a központ vezetője találkozik a szülőkkel és részletesen beszámol az elvégzett vizsgálatokról, azok eredményéről, a diagnózisról és a terápia javasolt menetéről.

A szülők kérésére a pszichológiai szakvéleményt írásba foglalja. Ha szükséges, az iskola számára is leírja a vizsgálat eredményét, és javaslatokat fogalmaz meg a gyerek helyzetének rendezésére.

 

Aktuális

Bejelentkezés: +36 30/9210-352


Webáruházunkról


Letölthető hanganyag:
Auditív észlelés, 

Beszédészlelés


Szülőtréninget végzett szülők számára minden hónap első szerdáján 18 órától szülőklubot tartunk. 

Következő időpontok: november 8., december 6.

Előzetes bejelentkezés szükséges!


Hallástréning (AIT) program folyamatosan kölcsönözhető.