Szülőtréning

A cél kettős. Fontos, hogy a szülők különbséget tudjanak tenni aközött, hogy a gyerek valamire nem képes vagy csak engedetlen. Ehhez ismerniük kell a gyerek problémáit, érteni, hogy milyen nehézségei vannak, tehát hogy hogyan működik.

Másrészt érdemes elsajátítaniuk azokat a nevelési technikákat, melyeket a tudomány már bizonyítottan hatékonynak talált a viselkedési nehézséggel küszködő gyerekek megsegítésében.

A legtöbb szülő (és szinte minden tanár) úgy gondolja, hogy ha a gyerek nem a megfelelő módon viselkedik az elsősorban a szülő hibája, biztos ő nem neveli jól a gyereket. Ilyet azonban csak egy törődő szülő gondolhat. Aki pedig törődik azzal, mit és hogyan kell egy gyereknek megtanítani, bizony bajba kerülhet, ha a gyerek nem a megfelelő módon reagál. A szülők úgy érzik, elég, ha elmagyarázzák a gyereknek, hogy miért nem szabad rosszat tenni és mi a helyes viselkedés. Amikor azonban a gyerek nem úgy reagál, mint szomszéd gyerek, akkor elbizonytalanodnak. Mi lehet a baj? Először önmagukban keresik a hibát. Elkezdenek kísérletezni, hátha ez csak valami félreértés. Jellemző módon az első gyerekes szülők kerülnek nagyobb bajba, mert akinek a második vagy harmadik gyereke problémás, az előbb elhiszi, hogy képes gyereket nevelni, csak ezt a speciálisan másképp viselkedő gyereket nem tudja hogyan kell.

 

 

A viselkedés-szervezés zavarával küzdő gyerekek másképp működnek, mint az átlag gyerek. Speciális gyerekhez speciális ismeretek kellenek. Érteni kell, hogy mi történik a gyerekben, hozzá kell segíteni, hogy megtanulja szabályozni magát, és képes legyen alkalmazkodni a környezetéhez, mert ez az ő sikerének és boldogságának is a kulcsa.

Szülőtréning:

Öt egymást követő csütörtökön, 17:00 - 19:00 között, csak előzetes bejelentkezést követően.

A tréninget végzett szülők számára minden hónap első szerdáján, 18:00 órától, térítésmentes konzultációs lehetőséget biztosítunk (előzetes bejelentkezés szükséges).
 


 

Aktuális

Bejelentkezés: +36 30/9210-352


Webáruházunkról


Letölthető hanganyag:
Auditív észlelés, 

Beszédészlelés


Szülőtréninget végzett szülők számára minden hónap első szerdáján 18 órától szülőklubot tartunk. 

Következő időpontok: november 8., december 6.

Előzetes bejelentkezés szükséges!


Hallástréning (AIT) program folyamatosan kölcsönözhető.