Vásárlás a gyerekkel

Panasz:

„Nem lehet vele vásárolni. Mindent lepakol, mindenhez hozzányúl. Folyton hisztit rendez, hogy ez kell neki, meg az. Nem érti meg, hogy nem lehet mindent megvenni. Olyan örjöngést tud rendezni, hogy körbeállnak az embere. Sokszor annyira szégyellem magam, amiatt, ahogy viselkedik. Attól is ideges vagyok, hogy mindenki olyan okos és úgy tudja, hogy mit kellene ezzel a gyerekkel csinálni.”   

Vásárlás, bevásárlóközpontban

Általában a kisgyerekkel van gond. A nagyobb el se jön velünk, vagy ha igen, akkor azért jön, mert szeret vásárolni.
„A gyerek össze-vissza rohangál, nem fogad szót, mindenhez hozzányúl, üvölt, hogy vegyek meg neki mindenféle lehetetlen, méregdrága, felesleges dolgot. Egyre idegesebb leszek, és ilyenkor szeretnék elsüllyedni. Ráadásul adják a jó tanácsokat, hogy egy pofon kellene neki, akkor majd tudná, hogy kell viselkedni. El van kényeztetve, mert ezek a mai gyerekek mindent megkapnak. Mások meg, hogy miért nem veszem meg azt nyamvadt túrórúdit, minek bőgetem azt a gyereket."

Ez egy bonyolult helyzet, többféle dolgot is át kell gondolni a jó megoldáshoz.

• Az élet szervezése, a háztartás működtetése, a vásárlás a felnőtt dolga. Ha nem jól szerveztük a dolgot és a gyereket is vinni kell, akkor legyünk tudatában, hogy erről nem a gyerek tehet, és kezeljük úgy, hogy a gyerek szívességet tesz azzal, hogy végig szenvedi ezt a számára feszültséget keltő és játékidőt rabló procedúrát.
• Legyünk annak is tudatában, hogy a vásárlás bennünk is feszültséget kelt. A bőséges árukínálat a mi csábításunkra van kitalálva. Sokszor nehéz a kínálkozó lehetőséget kihagyni.
• Legyen listánk, ami szerint vásárlunk, és lehetőleg ne térjünk el attól. Ha kiderül, hogy fantasztikus leértékelés van, akkor szervezzük meg, hogy vissza tudjunk jönni.
Indulás előtt beszéljünk a gyerekkel. Most elmegyünk vásárolni tejet, sajtot, felvágottat (olyat mondjunk, amit szeret) és te kiválaszthatod, hogy miket vegyünk uzsonnára, és egy valamit választhatsz, amit megeszel a vásárlás végén.

Az üzletben hagyjuk, hogy amit csak lehet, azt ő csinálja pl. a kocsiba betenni az árut, tolni a kocsit stb. - szerencsére jobban szeretnek utazni benne. Ezek az engedmények nem okoznak igazi időveszteséget, mert ha nyugodt, jókedvű a vásárlás, akkor összességében gyorsabb is lesz.
Jó ha előre megmondjuk, hogy hányféle dolgot akarunk venni, és az árut együtt számoljuk a gyerekkel.
Az alsó polcokról mindig a gyerekkel vetessük el a dolgokat. Ha nagyobb a gyerek, akkor már küldjük messzebb, előbb a sor végére, azután át a másik sorba. Keressen ezt-azt. Lehetőleg olyasmit, amit szeret. Ha pakolni, járkálni szeret, akkor mindegy lesz neki, csak mehessen.
Mindent meg kell köszönni, és objektíven dicsérni: Na ezt nem volt könnyű megtalálni. Igazán erős vagy, hogy elbírtad stb. Semmi "Jaj de ügyes az én kis bogaram" Ilyet a nagymama mondhat. Mi szülők most dolgozunk és a gyerek komolyan segít ebben.
 

   Ne legyünk idegesek, különösen ne tegyünk sértő megjegyzést, ha nem talál, vagy elejt valamit. Inkább mentegessük, bátorítsuk. Semmi baj, gyere segítek megkeresni, visszarakni. Gyere, keresünk egy eladót és szólunk, hogy takarítsák föl, nehogy valaki megcsússzon rajta stb. Örüljünk, hogy segít, mindenkivel előfordulhat baleset.
Sorban állás közben még elküldhetjük ide-oda, ha ez tetszik neki. A pénztárak környékén sok gyerek-frusztráló dolog van. Ha sokat kell várni, engedjük meg, hogy valamit válasszon, pl. rágógumit. Szólunk a pénztárosnak és akkor kivehet belőle egyet. A gyerekeket maga a döntés és válogatás is sokáig leköti. De beszélgethetünk, énekelhetünk, mesélhetünk, szóláncot és más szójátékokat, barkochbát játszhatunk. Kitalálhatjuk, hogy most éppen ki, mit csinál a családtagok vagy barátok közül. Megtervezhetjük, hogy mit fogunk csinálni, ha hazamegyünk stb.
Hagyjuk, hogy a gyerek pakoljon a szalagra, mi az ő kezébe adogassuk a dolgokat.
Ha ezzel akadályozzuk, lassítjuk a sort, akkor ajánljuk föl, hogy mi pakolunk, ő pedig keresse meg, vegye elő a kártyánkat és adja oda a néninek.
Fontos, különösen a fimota és a türelmetlen, nyugtalan gyerekeknél, hogy jó példát mutassunk: a vásárlásnak része a sorban állás is, ezt tudtuk és most is tudjuk, nem idegeskedünk. Ha valaki elénk megy, vagy húzza az időt, szerencsétlenkedik, vagy nincs tekintettel másokra, akkor is nyugodtak maradunk és nem foglalkozunk ezzel, vagy pozitív következtetést vonunk le a gyerek számára. Pl. Látod ezért jó, hogy én már elő is készítettem a tárcámat, így gyorsan tudok fizetni.


Vásárlás kisboltban

Beszéljük meg előre, mit akarunk venni. Melyik áru helyére emlékszik? Mit szeretne ő megvenni, akar-e külön kosarat vinni, akar-e ő fizetni és természetesen, mi lesz az az egy dolog, amit kiválaszt magának?


Cipő, ruha vásárlás

Vannak gyerekek, különösen a fimoták között, akiket nem csak nem érdekel, de nem is szeretik az új holmikat, vásárolni pedig utálnak. Nem is hajlandók felpróbálni a ruhát, cipőt. Nincs megoldás, el kell fogadnunk és méretet kell venni. Lehetőleg a figyelmét sem kell felhívni arra, hogy új ruhát adunk rá. Pontosan kell ismerni az igényeiket, vannak gyerekek, akik a szúrósat, keményet, gombosat, szorosat stb. nem szeretik. Lehetőleg az ilyen ruházatot kerülni kell. A legtöbb gyereknél elérkezik az az idő, amikor a szülő visszasírja ezt az érdektelenséget.


És ha mégis őrjöng...

Olyan is van, hogy a gyerek fáradt, nyűgös, mégis vinnünk kell.

Ebben az esetben kényeztessük, de pontosan mondjuk meg, miért tesszük ezt. "Tudom, hogy fáradt vagy, de muszáj elmennünk vásárolni: Most nem tudlak senkire rábízni, ezért velem kell jönnöd. Mivel ez egy áldozat és ha szó nélkül jössz akkor kedvesség is a részedről, ezért kérhetsz valamit cserébe." Mondjunk példát is, hogy mire gondolunk, hogy a gyereknek legyen miből választani pl. ott fogunk vacsorázni és veszek neked …..a kedvenc ételedet. Vagy megveszem neked, azt a kisautót, amit már megígértem stb.

Kevésbé jó, ha olyasmit ígérünk, ami nem a helyszínen történik, hanem a vásárlás után otthon (pl. mese, vetítés, játék). Ez csak türelmetlenebbé teszi.

Van úgy, hogy mi mindent megtettünk és a gyerek mégis hisztizik, esetleg provokál. Ilyenkor nem marad más hátra (a viselkedés és a következmény összekapcsolása), fogjuk a gyereket és nyugodtan, de határozottan kivisszük az üzletből. Ha a földön fekszik és rúgkapál, és nagyobb annál, hogy a hónunk alá csapjuk, akkor türelmesen várunk. Nem foglalkozunk senkivel (esetleg kicsit arrébb húzzuk a gyereket, hogy ne legyen láb alatt), várunk. Ha kezd kicsit nyugodni, megkérdezzük, hogy megölelhetjük-e.

A fimoták ezt elsőre biztosan elutasítják, de többnyire másodszorra már szabad őket megvigasztalni. Ilyenkor nem kell magyarázni, jobb, ha a témát sem érintjük, csak simogatjuk, akár dúdolhatunk is neki. Ha nézőközönségünk van, azzal se kell törődni, nézzenek és tanuljanak.
Ha megnyugodott a gyerek, akkor kérdezzük meg, hogy most mi legyen. A legtöbb gyerek ilyenkor valami megható kompromisszummal áll elő. Ezeket nagyon kell értékelni, és ha egy mód van rá teljesítsük. Mutassunk rá, hogy milyen jó kompromisszumot ajánlott. Ha mégsem olyan jó az ajánlat, akkor módosítsunk rajta, óvatosan alkudozzunk.
Baj csak akkor szokott lenni - ha egyébként mi mindent jól csinálunk - amikor a gyerek az impulzivitása miatt "beakad". Ha újra kezdi, akkor már tényleg, csapot, papot hagyva menni kell. Tehetünk kint néhány kört. Ha gyereknek van tapasztalata a viselkedés-következmény összekapcsolásáról, akkor lehet esélyünk, hogy sikerül megnyugtatni. A tiszta ügy azonban az, ha ilyenkor szépen hazamegyünk. Nem kell útközben veszekedni, de úgy se kell csinálni, mintha jó kedvünk lenne. Keveset beszéljünk és inkább sajnáljuk, hogy ez most nem sikerült. Otthon pedig a dolog természetes következményét kell bemutatni pl. hogy nincs szalámi a vajaskenyérhez. (Az ilyen megoldhatatlan helyzeteknél legtöbbször kiderül másnapra, hogy már bujkált benne a betegség és valószínűleg nem érezte jól magát).