Az iskolaválasztásról

Sok kérdést kaptam mostanában a szülőktől az iskolaválasztással kapcsolatosan. Ehhez szeretnék egy szempontrendszert adni, ami alapján talán könnyebb lesz mérlegelni és döntést hozni.

Az óvodás gyerekek fejlődése nem egyenletes, néha olyan mintha nem is történne semmi, máskor látványosan ugrik egyet. Az iskolai tanuláshoz bizonyos érettségi szintet el kell érni. Ez teszi majd lehetővé az írás, olvasás számolás elsajátítását. A sok összetevő közül csak néhányat említek példaképp: legyen képes formákat megkülönböztetni, egy háromszöget a négyzettől (alakállandóság), a formát bármilyen környezetben azonosítani (figura-háttér), legyen képes sormintát rajzolni (szerialitás) stb. Ugyanezeknek a készségeknek a hallás területén is meg kell lenniük. Például meg kell tudnia különböztetni a hangokat egymástól, ki kell hallania a szavakat a háttérből és képesnek kell lennie a hangok sorba rendezésére.

Az iskolába a gyerekek különböző készségszintekkel érkeznek. A gyerekközpontú iskolákban a gyerekek készségeinek felmérését követően határozzák meg a tanulási tempót és az adott osztálynak leginkább megfelelő módszereket.

Az iskolaérettség jellegzetes megjelenési formája, hogy a gyerek feladatokat kér, teljesíteni akar (teljesítményvágy), befejezi, amit elkezdett (feladattudat). Képes erőfeszítést tenni, hogy amit eltervezett az olyan legyen, mint amilyennek szerette volna. Szeret versengeni, tudni akarja, hogy másokhoz képest ő mennyire ügyes, okos. Képes hosszabb ideig figyelni és szeretne tanulni: próbálkozik a betűk írásával, az olvasással, a számolással.

Az iskola feladata, hogy a gyerek tanulási készségeit továbbfejlessze, ismereteket adjon át, de legfőképpen tartsa fenn a gyerek érdeklődését a tanulással, az ismeretszerzéssel, a teljesítménnyel, az erőfeszítéssel kapcsolatban. Motiválja és nyújtson sikerélményt.

Az első négy évfolyamon a tanuláshoz fűződő pozitív érzelmi viszony mindennél fontosabb, mert hosszú évekre meghatározza a gyerek tanuláshoz, iskolához való viszonyát. Alsóban a gyerekek a saját pozíciójuk bemérésével vannak elfoglalva, hol a helyük a hierarchiában. Egy pozitív oktatási rendben azt tanulják, hogy „Én olvasok a leggyorsabban az osztályban, a Juli hangsúlyoz a legszebben, a Zsombornak a legjobb a helyesírása.” Mindenkinek van sikerélménye, a versengés jó, mert fenntartja a motivációt. Ugyanakkor megtanulják, hogy mindenkinek van nehézsége is. Ilyen közegben az egymás megsegítése, az együttműködés is természetes magatartásként jelenik meg.

Nem feltétlenül az a gyerek lesz sikeres, aki kéttannyelvűben kezdte, hanem az, aki örömmel jár iskolába és magától csinálja a leckéjét. Hiszen ő a tanító és a társai elismeréséért dolgozik, amit meg is kap. Itt nem az iskola felszereltsége, hanem az emberi kvalitások a fontosak, a pozitív, bátorító szemlélet. Tehát, alsóban a sikerélményt adó, pozitív énképet építő iskolát válasszuk.

Felsőben, kb. 10 éves kor felett az oktatás minősége, a morális kérdések, a tanár-diák etika válik fontossá. Ekkor már számít, hogy milyen nyelvet tanul, hogy mennyire felszerelt az iskola, de legfőképpen, mennyire tesznek vonzóvá a gyerek számára egy-egy tantárgyat.

Nincs tökéletes iskola, valami mindenhol hibádzik. A tanárok sem egyformák, van, akivel jobban kijön a gyerekünk, míg a másikkal kevésbé. Ez mind nem probléma, mert a gyereknek az alkalmazkodást is meg kell tanulnia, még igazságtalanságokat is meg kell tapasztalnia.

Baj akkor van, ha a gyerek személyisége sérül. Ha otthon iskola után kedvetlen, ideges, veszekedős, nem nevet, elkerül bennünket és nem akar iskolába menni.

Soha ne hagyjuk a gyereket olyan helyen, ahol megalázzák a nehézségeiért, ahol bántják, ha hibázik, ahol csak a hibáit sorolják, ahol rosszabb jegyet adnak neki, hogy azzal motiválják.

Az a gyerek, aki a neki megfelelő iskolában van, szeret iskolába járni és meg akar felelni a tanító elvárásainak. Mesél az osztálytársairól, igyekszik barátokat szerezni.

Felsőben pedig iskolai kihívásokat talál magának, például versenyen indul, előadást tart, pályázatot ír. Egyaránt fontos számára a tanár és a társak elismerése, de legalább ennyire, hogy a barátjával, haverjaival együtt dolgozhasson.