A hiszti az egyik legkellemetlenebb dolog, amit a gyerekek csinálnak. Hát még az milyen kínos, amikor a hiszti mások előtt zajlik! Nem tudjuk, mi fog történni és még szégyelljük is magunkat, lám nem tudtuk megnevelni a gyerekünket. Mindenki tudja, hogy a hisztit megerősíteni nem szabad, de meddig kössük az ebet a karóhoz? Kezdjünk birkózni, vagy csak nézzük? Egyáltalán miért csinálja, miért nem lehet vele értelmesen beszélni?
Kicsi gyereknél a kontroll funkciók még nem alakultak ki. Nem tudja visszafogni magát. Bármilyen inger azonnali reakciót vált ki. Meglát valamit, és azt azonnal meg akarja fogni, meg akarja kóstolni. Ha ebben akadályozva van, akkor kiabál, üvölt. Sokszor maguk a szülők hozzák fókuszba a nem kívánt dolgot „Ne tépd le a virágot!” „Ne lépj bele a pocsolyába!” – és már meg is történt. Még nincs kontrolja, a „nem” szócskának nincs tartalma a virághoz vagy pocsolyához képest. De éppen emiatt el is tudjuk terelni a figyelmét egy pillanat alatt. „Nézd csak, az a felhő nem egy elefántra hasonlít?” Törekedjünk arra, hogy azt mondjuk a gyereknek, amit szeretnénk, ha csinálna. „Óvatosan hajolunk közel a virághoz, vigyázunk rá mert nagyon törékeny.” Mutatjuk is, hogyan kell csinálni. „Ezen a jó száraz füvön megyünk, mert ez kemény és jól lehet rajta menetelni.”