Hogyan tehetjük zsarnokká a gyerekünket?

A zsarnok gyerek nem hagy élni. Folyton vele kell foglalkozni, kívánságait azonnal teljesíteni, figyelni rá, ha akarja és rá se nézni, ha úgy kívánja. Ha nem jól, vagy nem azonnal reagálunk, már jön is a sértegetés, verekedés, hiszti, üvöltés, ajtó becsapás, dobálózás, kinél mi a szokás. A szülő fél már a gyerektől. Megpróbál mindent jól csinálni, hogy a kitöréseket elkerülje, de egyre csak rosszabb lesz.

A szülő a nagyfokú szeretet és odafigyelés nevében cselekszik, a gyerek pedig a biológiai törvényei alapján tanulja a hatékony túlélési stratégiákat. „A pokolhoz vezető út jó szándékkal van kikövezve.” Szó szerint a túlzott szeretettel, figyelemmel, aggódással céljainkkal ellentétes hatást válthatunk ki. A gyerek nem a szándékainkból tanul, hanem abból, amit csinálunk, ami történik. Így fordulhat elő, hogy az ő tapasztalata és tanulása köszönő viszonyban sincs a mi vágyainkkal, és egy boldog, együttműködő gyerek helyett és egy kis zsarnokot nevelünk.

 A tulajdonos-szemléletű, „birtokos” szülők szinte játékszerként tekintenek a gyerekre. „Jaj, de aranyos! Milyen cuki!” Nem állítanak korlátot, a gyerek minden cselekedetének örülnek. Viccesnek találják, ha dühében megpróbálja megütni az anyukáját. Kreatívnak látják, ha összefirkálja a falat. Szemfülesnek, ha hazahozza a neki megtetszett játékot. Persze, ahogy nő, úgy lesz egyre fárasztóbb, mert a kontroll nélküli gyerek folyton provokál. Nem marad meg egyedül, nem lehet tőle egy perc nyugta sem a szülőnek. És amikor a fáradt szülő kicsit szabadulni szeretne a gyerektől, a gyerek a távolságtartást elutasitásként éli meg. Pánikot vált ki belőle, ezért erőszakossá válik, tapadni fog, hisztizve követelőzik. Az idő múlásával a gyerek nem hogy nem lesz együttműködőbb, de az élet egyre nehezebbé válik vele. A szülő pedig egyre kétségbeesettebb és mérgében azt gondolja: „Olyan önző, azt hiszi, hogy minden körülötte forog. Lusta, nem akar erőfeszítést tenni. Csak a saját szórakozása érdekli.” 

 A „Tulajdonos” szülő jelszava: „Az a fontos, hogy boldog gyerekkora legyen!” Az autoritással való együttélést, a szabálykövetést és az alkalmazkodást van ideje megtanulni. A gyerek egyetlen feladata, hogy örüljön, ezért sok ajándékot kap és a szülők semmire nem mondanak nemet, ha nem muszáj. „Értelmes gyerek, majd megtanulja, amit kell, de addig is, hadd legyen boldog!”

 A „Tulajdonos” szülő nemhogy nem várja el az alkalmazkodást, de ennek szükségét sem látja. Ebben a családban a gyerek mindent megkap, és szinte mindent megcsinálhat kontroll és feltétel nélkül. Az egyetlen határt az jelenti, amikor a szülő a folytonos nyomás következtében elveszíti a türelmét és kiborul. Utána persze rettenetes bűntudata lesz, ezért megpróbálja kárpótolni a gyereket újabb ajándékokkal és kedvezményekkel.

Mit tanul ebből a gyerek? Azt, hogy akkor jut a legtöbb kedvességhez, ajándékhoz, kedvezményhez, ha kontrollálatlanul viselkedik. Nem muszáj alkalmazkodnia, sőt, azzal nem is jár jól, mert „uncsi”. Hiszen, ha mindent megkap, akkor nem tud mire vágyni, az újdonsággal járó izgalom csak akkor jön, ha a szülő a bűntudata miatt kellően aktív, és újabb kedvezményekkel, ajándékokkal próbálja meg kiváltani gyermeke boldogságát.

Mondok egy példát. Ha valaki egy gyönyörű orchideát kap ajándékba, akkor a növény fejlődése szempontjából nem az a legfontosabb, hogy mi mennyire örülünk neki. Ha nem nézünk utána, hogyan gondozzuk, csak bevisszük a szobánkba, letesszük az ágyunk mellé és mindennap adunk neki jó sok vizet és tápot, mert szerintünk ez így jó, akkor a növény jelezni fogja, hogy neki mégsem ez a jó. Van, aki ilyenkor azt gondolja, akkor még több tápot, még több vizet ad, vagyis azt az erőfeszítést fokozza, ami a bajt kiváltotta. Olyan is van, aki kísérletezni kezd, ugyanazon a körön belül. „Jó akkor most kevesebb vizet adok és több tápot.” Egyértelmű, ha nem a növény fejlődését helyezzük a figyelem középpontjába, akkor elszakadunk a valóságtól. 

Az, hogy szeretjük a gyerekünket, nem jelentheti a kisajátítását. Tisztelni kell az egyéniségét, a tőlünk való függetlenségét. Komolyan kell venni azt, ami az életében történik. Ha emberszámba vesszük, akkor megtanítjuk arra, hogyan illeszkedjen be ebbe a világba. Ahhoz pedig meg kell tanulnia alkalmazkodni, a stresszel, a szorongásokkal megbirkózni, valamint a határokat tartani és elviselni a kudarcokat. Segíthetünk elviselni a nehézségeket. Támaszt és biztonságot nyújthatunk. Ha így teszünk, tudni fogja, hogyan kezelje a megpróbáltatásokat, hogyan dolgozza fel a sérüléseit, sérelmeit, akkor is amikor már nem tudunk mellette lenni.

A következő héten egy másik, jó szándékú és a gyerek viselkedésére ellentétesen ható szülői magatartásról fogok írni.