Meleg lesz a lánynak öltöző kisfiú?

Több évtizedes praxisom során ez egy viszonylag gyakran elhangzó kérdés volt. Ehhez képest, a focizó vagy autókkal játszó kislányoknál soha nem merült föl, hogy vajon melegek lesznek-e. Inkább az kérdezték, hogy ADHD-s, autista vagy valami más baja van.

Sok szülő kezd el aggódni, ha a fiú gyerekük babát kér. A legnagyobb pánikot azonban a beöltözés jelenti. Amikor felveszi anyukája ruháit vagy a nővéréét, sőt azt mondja, hogy ő a Linda vagy a Zsófi és utánozni kezdi a csoport vagy osztálytársát.

Tény, hogy a fiúk és lányok különböznek. Más a nemi szervük, más a hormonháztartásuk. Viselkedésükben is megfigyelhetünk különbségeket. Sok kislány, ha autót kap ajándékba, akkor azt is lefekteti, betakargatja. A fiúk meg nem tudnak betelni a kerék pörgésével és az autótologatással.

Ugyanakkor sok mindenben előítéleteinkkel, belénk nevelt szorongásainkkal torzíthatjuk a gyerekeink fejlődését. Nem ismerjük, hogy milyen gén készlettel érkezett a gyerekünk. Tulajdonképpen a nevelés során folyamatosan derítjük föl, hogy milyen a gyerek természete. A nagy különbség abban van, hogy valaki a felderítésre teszi a hangsúlyt vagy a címkére. Például amikor sír akkor „csak” a sírás okát keresi, vagy mellesleg olyanokat mond, hogy „Egy lány így nem üvölt.” vagy „Ne nyafogj mind egy kislány.”

A gyerekek csecsemőkoruktól fogva utánozzák a körülöttük élők cselekedeteit, viselkedését. (A youtube tele van ilyen vicces videókkal.) Ennek az utánzásnak a része az is, hogy a gyerekek felveszik a szülők, testvérek ruháját, hogy megpróbálják az ő helyükbe képzelni magukat. Az agy fejlődésének ez a fajta tanulás nagyon fontos alapja. A gyerekeknek meg kell tanulniuk a másik ember fejével is gondolkodni. Ha egy másik emberhez beszélünk, vagy együtt csinálunk valamit, akkor kell tudnom követni, hogy a másik fejében mi zajlik a gondolkodás és az érzelmek szintjén is.  Például egy társasjátékban, ha a másik nem csinálja azt, amit neki kellene, amikor ő jön sorra, akkor azt nem értjük és az együttműködés hiányának tekintjük. „Nem is figyel rám. Nem akar velem játszani. Akkor miért nem mondja stb.” De ha a másik azt mondja, „Bocsánat, nem vettem észre, hogy én jövök!” , akkor azt megbocsátjuk, mert mi is ismerjük az érzést, hogy milyen akaratlanul kellemetlenséget okozni a másiknak. Persze, a másik érzést is ismerjük, hiszen a gondolataink abból fakadnak, hogy már mi is voltunk figyelmetlenek, mert nem akartunk játszani, de nem mertük mondani, ezért tudjuk a feszültséget is rögtön előhívni.

Amikor egy gyerek akár fiú akár lány, felveszi az anyukája ruháját, akkor próbál úgy is viselkedni, ahogy az anyukáját látja és az ő mondatait ismétli. Ugyanígy amikor valamelyik társát játssza el. Általában azzal szoktak azonosulni, akit szeretnek. Eljátsszák az óvópedagógusokat és a tanítókat is, csak akkor kisebb a szülők izgalma, mert azt hiszik, hogy csak a pedagógus szerepet utánozza a gyerek, pedig nem csak.

Visszatérve, a kérdésre, ha egy fiú babázik, az azt jelenti, hogy ismétli a szülői magatartást, amit ismer, és gyakorolja az azonosulást, a másik helyébe képzelve magát, tanulja, hogy a másik ember másképp érez, másképp gondolkodik.

Amikor a gyerek beöltözik, akkor mondjuk azt, hogy most színházasat játszik amibe a szülők is beszállhatnak. Jó játék az is, ha a turikban érdekes ruhákat kiegészítőket, kalapot, láncot, csipkés inget, bármit, keresünk. Sokszor a szülőknek nehéz kitalálni mit játszanak a gyerekkel, de egy kiegészítőről, ruhadarabról nekik is eszükbe jut egy figura, akit meg lehet jeleníteni. Sokkal könnyebb megmutatni milyen egy udvarias, kedves ember vagy egy tahó, mind ugyanezt elmagyarázni. A tanácsadást, magyarázást is kiválthatjuk azzal, hogy eljátsszuk a gyerekkel az iskolai konfliktust és annak megoldását többféleképpen. Például, mit csinálna ebben a helyzetben a testvéred, a barátod, az apukád, a szomszéd néni  -  jó mulatság lehet.

A szerepjátékok másik fajtája, amikor a gyerekek bábokat, figurákat, babákat személyesítenek meg. Beszéltetik őket és helyzeteket, párbeszédeket játszanak el. Ez pontosan ugyanolyan, mint a színházas játék. Egy másik, tőle különböző ember gondolatait, érzéseit próbálja a gyerek életre kelteni. Minél többet játszik ilyesmit annál empatikusabb, szociálisan érzékenyebb lesz. Nemcsak mások gondolatmenetét lesz képes követni, hanem a sajátját is jobban át tudja majd adni.

Ettől se kell félni a szülőknek. Az a gyerek, akinek van fantáziája, csinálja magától a játékot, kitalálja a történetet. A szülők játszhatják magukat vagy a való életből bárkit. Ezek a játékok lehetőséget kínálnak arra, hogy udvariasak, kedvesek, megértőek, megbocsátóak legyünk vagyis, hogy különböző viselkedésformákat mutassunk meg a gyerekeknek. Vagy egy játékon keresztül megmutathatjuk, hogy mit csinálunk akkor, amikor nem vagyunk otthon, vagy más emberek hogyan élnek, vagy mit csinál a nagymama, mi történik egy kórházban. A gyerekek a valóságról akarnak információt és arról minden szülő tud beszélni, még akkor is, ha egy bábut tart a kezében vagy egy bábút húz rá.

Az a kisfiú, aki nem öltözhet be és nem játszhat babával ettől még meleg is lehet majd, mert a két dolog nem függ össze, viszont jó eséllyel lesznek nehézségei az empátiát kívánó helyzetekben, az érzelmek kifejezésében és más emberek másságának a megértésében. Régen a fiúk „érzékenytelenítésének” vagy férfiassá nevelésének nagy jelentősége volt, már csak a gyakori háborúk miatt is, ahol az ellenséggel való azonosulás elnyomásán volt a hangsúly.  Szeretném hinni, hogy ma már minden gyerek megkapja azt a jogot, hogy adottságainak, természetének megfelelően, őt elfogadó, támogató légkörben nőhet fel.