Miért zavarja meg a gyerek fejlődését a korai kütyüzés?

Talán furcsának hangozhat, hogy azok a gyerekek kommunikációs zavart mutathatnak, akik két éves kor alatt már kütyüznek (minden vizuális, digitális eszközt, a tévét is értve alatta). Megpróbálom röviden megmagyarázni, bár egy kicsit messziről kell indulnom.

Mi emberek erősen vizuális lények vagyunk. Imádjuk a vizuális ingereket pl. a képeket, filmeket. Filmnézés közben teljesen ki tudunk kapcsolni. Befogadjuk a látottakat, azonosulunk, mindent készen kapva a fantáziánkat, a kreativitásunkat kikapcsoljuk. A vizuális információ feldolgozása erőfeszítés mentesen, gyorsan történik.  A kütyükön egy gomb megnyomásával, azaz ismét erőfeszítés mentesen, azonnali hatást tudunk kiváltani. A környezetünkre való hatás elsődleges biológiai késztetésünk és így örömöt okozó tevékenység, ennek nem lehet ellenállni. A felnőtteknek is igen nehéz, a gyerek pedig, mint a lepke a lámpa körül, csapdába kerül. A fénycsapda nemhogy nem segíti a lepke életben maradását, de még el is pusztíthatja, mert a csapda vonzása olyan erős, hogy a lepke biológiai késztetéseit is felülírja.

A biológiai fejlődésnek meghatározott menete van és sorban minden stáción végig kell menni, hogy egészséges személyiség jöhessen létre. Az első 6-7 évben, a hozott biológiai alapokra rátevődnek a tanultak és ez képezi majd a személyiség alapját. Úgy képzeljük el, ahogy a fa növekszik. A mag meghatározza, hogy akácot, tölgyet, hársfát vagy fűzfát nevelünk-e. A hely, a talaj megfelel azoknak a környezeti adottságoknak amibe beleszületett a gyerek. A változó tényezők a napfény, az eső mennyisége. Mindegyikre szükség van, de az arányok mások minden fa esetében. Sok más tényező is szerepet kap még. Például ha a szél többnyire egy irányból és erősen fúj, lehet, hogy a fa féloldalra hajlik és nem lesz egyenletes a lombja, Előfordulhat, hogy nagyobb szikla akadályozza a növekedését, ezért a törzse kétfelé válik stb.

Emberi lényegünk, hogy közösségben élünk és kommunikálunk. A beilleszkedésnek és részvételnek sok apró összetevője van. A kisgyereknek sok, sok beszélgetésre, játékra van szüksége, ami szemtől szembe történik a szülővel. Látnia kell a szülő arcának a változását, amikor nevetünk, viccelünk, amikor úgy teszünk mintha, amikor mérgesek, feszültek vagyunk. Meg kell tapasztalnia azt, amikor a hangjával, jelenlétével viselkedést és viselkedésváltozást vált ki belőlünk. Be kell gyakorolnia a beszélgetés elemeit, a kölcsönösséget, a kapcsolatokat, a köszönöm, kérem, nem kérem, adom, nem adom stb. A kicsik mindig azt játsszák, amit éppen tanulnak, ahol a biológiai programjuk tart. Ahogy a kommunikációt gyakorolja a gyerek két évesen ugyanígy tanul ugrani, lábujjhegyen állni, a dolgokat egymásba illeszteni vagy a kanalat a szájába vinni.

A gyerek, tehát tudja, hogy mit kell tanulnia és teszi a dolgát. A kütyüs gyerekek elfelejtik mi a „dolguk”, mert számukra a kütyük a fénycsapdát jelentik. A szülők biológiai programjának az is része, hogy örüljenek ha a gyerekük jól érzi magát, ha boldog. Így ha a gyerek a kütyüvel boldog és még angol szavakat is tanul és a szülőnek még ideje is marad a házi munkát elvégezni, akkor mindenki jól jár és mindenki boldog.

Sajnos, mivel a nevelés hosszútávra történik, a mai tetteinknek a következményét, a mai kényelmünk árát holnap látjuk, holnap fizetjük.

Az elmaradt szemtől szembe játékok miatt a gyerek kevésbé jól értelmezi a mimikát, és sajnos egyre kevésbé fogja érdekelni, mert egyre kevésbé látja a fénycsapdájához képest kevésbé erős ingereket. Papagáj programja működik, és sok mindent megtanul a kütyükről, de a kommunikáció kölcsönösségét és az igazi másokra való odafigyelést, a saját viselkedés keltette hatásokat a másikban, a változást előidéző szavak, viselkedések variálását, mérlegelését, a szándék és hatás egyeztetését, a kontrollt stb. nem tanulja. Viszont, ahogy növekszik, úgy válik mind erőszakosabbá. A külső ingerek nem elég érdekesek, nem elég erősek, nem elég izgalmasak. A kütyüjét akarja és ebben egyre türelmetlenebbé, a külvilág felé érdektelenebbé válik.  

A legjobb tehát, ha két éves kor alatt a gyerek egyáltalán nem kerül kapcsolatba a kütyükkel. A nagyobbakról, a következő postban fogok írni.