Minek segítsek?

Két éve keringett a neten egy gyerek füzete, akinek 100-szor kellett leírnia, hogy engedély nélkül nem segítek. A rendelésemen, ha írásos feladatot kaptak a gyerekek, sokszor, automatikusan eltakarták a kezükkel, mert ezt az iskolában így kellett tenni. Bár ha belegondolunk ennek a negatív üzeneten kívül, „Ha nem tudod, az a te bajod.” „Én biztosan nem segítek neked.” más értelme nincs. Jó esetben, a tanár pontosan tudja, hogy az osztályában ki milyen nehézségekkel küzd.

Értelemszerűen az iskolák lennének a legjobb terepei az odafigyelés és a segítés tanításának. A legtöbb iskola azonban, mint ismeretátadási gyár működik. Ezért az egyéni ismeret mértéke a legfontosabb. Tehát ne segíts, mert akkor esetleg, nem lesz világos ki mennyit tud. Kis túlzással a gyerek értékét, tudásának a tanár szerinti értékelése adja. A rangsorban az van elől, aki matekból, magyarból jó, vagy mindenből kitűnő. A tanulási nehézséggel küzdők állnak a sor végén.

Egészen más lesz a dinamika, ha csak egy picit változtatunk a rendszeren. Például ha egy jó tanuló gyereket a tanulási nehézséggel küzdő mellé ültet a tanár és megengedi a segítést, jó néven veszi, vagy úgy tesz, mint aki észre sem veszi, hogy cinkosokká válnak a „háta mögött”. Ilyen helyzetben a nehézséggel küzdő gyerek megtanulja, hogy ő így is értékes és szerethető. Csökkennek a görcsei és jobban fog teljesíteni. Ráadásul egy másik gyereket utánozva gyorsabban is tanul, előbb megért dolgokat. A segítő pedig megéli, hogy ő milyen szerencsés, mert nincsenek problémái egy adott területen. Nem száll el önmagától, nem fog másokat lenézni, lekezelni, hanem képes lesz nagyobb erőfeszítésre, hiszen látja, ahogy a másik gyerek hogyan igyekszik, próbálkozik. Erőfeszítésből mintát kap, amire meg neki van nagy szüksége.

Végül a támogatott segítségnyújtással közösséget lehet teremteni. Ahol, egy osztályban közösség jön létre, ott a gyerekek már pozitív emberi értékeket képesek elsajátítani, úgymint tolerancia, empátia, együttműködés. Ettől jobb lesz a közérzetük és ellenállóbb az immunrendszerük. Ebben a közegben már az is kiderülhet, hogy a legjobb matekos lehet, hogy nem tud cipőt kötni. Vagyis mindenkinek máshol az erénye és máshol a nehézsége. Na, ez már egy hosszútávra szóló jó üzenet. Önbecsülést és reális énkép kialakulásával az egészséges személyiségfejlődéshez segítő nevelés.

A segítségnyújtást valójában tanítani sem kellene, csak hagyni érvényre jutni. Öröklötten hozzuk magunkkal a késztetést. Nagyon szép kísérletet végeztek erre. Csecsemők néztek egy rajzfilmet, amiben a doboldalon egy háromszög, egy négyszög és egy kör haladt fölfelé. A csecsemők mindig azt a formát nézték hosszan, amelyik alulról megtolta a másikat. Ez annyit jelent, hogy a segítő viselkedésre való érzékenységünk öröklötten velünk hozott tulajdonságunk. A mindennapokban is tapasztalhatjuk, hogy a kisgyerekek mindig segíteni akarnak. Azt is azonnal észreveszik, ha valaki segít valaki másnak. Ez annyira emberi, hogy nagy ára van annak, ha ezt a késztetést valaki elnyomja.

Egy 2013-as vizsgálatban két csoport egészségügyi állapotát hasonlították össze. Az egyik csoport fontosnak tartotta az élet élvezetét, a fájdalom kerülését a világ felderítését. A mási csoport számára a társadalmi, közösségi értékek voltak fontosabbak. Az utóbbi csoportnak, bizonyítottan kevesebb egészségügyi problémája volt, mint az egyes csoportnak. Annyival egészségesebbek voltak, hogy rövidesen bekerült az amerikai életbiztosítási kérdőívekre az a kérdés, hogy „Végez-e rendszeres önkéntesi munkát?”.

Hányan törődnek azzal, hogy a gyerekeik megkapják annak a lehetőségét, hogy a segítés örömét átéljék? Nem arra gondolok, amikor a megunt játékokat egy cipős dobozban elvisszük a Mikulásgyárba. Hanem arra, hogy megkérdezzük az öreg, nem túl kedves szomszéd nénit, hogy levigyük-e a szemetét, mert már két napja nem jár a lift és nem biztos, hogy le tud menni. Vagy megdicsérjük a gyereket akkor is, ha egyest kapott, mert segített a diszlexiás szomszédjának.

Bármilyen világban is éljünk, az emberi természetet, ha megerőszakoljuk, komoly testi-lelki árat kell fizetnünk. Az adok-kapok mindkét oldalát, ha hagyjuk, magától gyakorolja a gyerek, csak engedjük meg neki. Ha már kicsit torzítottuk, akkor figyeljünk oda és teremtsünk számára helyzeteket. Tartsuk szem előtt, hogy mindkét oldalt gyakorolni kell. Lehet, hogy egy kis önvizsgálat sem árt, hogy maguk a szülők, hogy állnak, nem húznak túlságosan valamelyik oldalra. Felnőttek terápiájában gyakran tapasztaljuk, hogy a lelki problémák hátterében egyik tényező az un. adok-kapok egyensúlyának a felborulása áll. Van, aki csak adni tud és elfogadni nem és van, aki adni nem tud és úgy érzi soha nem kap eleget. Gyerekkorban ez viszonylag könnyen alakítható, ha tudunk róla és odafigyelünk. Segítsük a gyerekeket, hogy a két oldal egyensúlyban legyen.