A nehéz természet

Sokszor halljuk, hogy valakiről azt mondják nehéz természete van. Természetesen ez sok mindent jelenthet pl. hogy indulatos, rugalmatlan, szorongó stb. Van azonban egy olyan öröklötten hozott tulajdonság, ami szinte biztosan megnehezíti az életet akár a gyerekkel, akár a felnőttel.

Ez az adaptálódó képesség. Az öröklötten hozzuk magunkkal, azt jelenti, hogy már a születéstől velünk van és nagy valószínűséggel halálunkig jellemző lesz ránk. Az öröklötten hozott tulajdonságok, vagy karaktervonások nem megváltoztathatók, nem lehet kinevelni a gyerekből, vagy a párunkból. De meg lehet tanulni velük együtt élni,  stratégiákkal lehet őket kompenzálni. Ha nem így teszünk, akkor tele lesz az életünk stresszel, rossz kedvvel, haraggal, a tehetetlenség érzésével. Ezért fontos, hogy felismerjük magunknál, a gyerekünknél, hogy segíthessünk.

Az adaptálódó képességnek a családi nyugalom szempontjából is óriási a jelentősége. Például a szülők azt mondják „Gyerekek most hívott a Joci bácsi, Meghívtak bennünket az állatkertbe, egy óra múlva találkozunk velük. Igyekezzetek, pakoljatok, öltözzetek!” A legtöbb gyerek ilyenkor vidáman neki lát a készülődésnek. De nem az, aki nehezen tud váltani. Ő mérges lesz „Ez hülyeség! Én nem megyek sehova! Nem érdekel az állatkert! Az is hülyeség!” stb. Ha megpróbálunk beszélni vele és emlékeztetjük mennyire szeretett volna elmenni. Tegnap is emlegette és most itt van a lehetőség – ettől csak még jobban bevadul. Természetétől függően dühönghet, sírhat, behergelheti magát, megsértődhet stb. Összességében érthetetlen reakciót ad. Még egy nagyobb gyerek sem tudja megmagyarázni, hogy miért van benne ez az ellenállás és miért nem tud örülni.

A szülőknek kell ezt érteni és megtanítani a gyereknek, hogy ő milyen, és közben segíteni neki, hogy tudja a váratlan helyzeteket kezelni. Alapvetően egyfajta idegrendszeri beállítottságról van szó. Egyénileg különbözünk, hogy mekkora felkészülési időre van szükségünk, hogy a változásra felkészüljünk. Akinek kevés, azt hívjuk spontán embernek. Jön egy ötlet menjünk moziba és már húzza is a cipőjét.

Ezzel ellentétes póluson van az, aki ha hirtelen jön, még a jónak, számára kedvezőnek sem tud örülni, mert amikor meghallja a hírt, az egész ember lefagy, „megdermed a belsője”, ahogy egy gyerek mondta nekem.

A nehezen váltó emberek azt tudják csinálni, amit ők kezdeményeznek. Ha megmondjuk nekik, hogy mit csináljanak akkor lezsibbadnak és azonnal ellenállnak. „Menjél fürdeni!” „Nem megyek!” és már vitatkozik. De ha eldöntendő kérdést teszünk fel, akkor kicsit előrébb juthatunk. „Mit szeretnél ma este, fürdeni vagy zuhanyozni?” „Mihez lenne kedved vacsora előtt, egy öt perces zuhanyozáshoz vagy vacsora után egy félórás fürdéshez?” Míg elgondolkodik, hogy mit is válasszon már elindult a felkészülés arra, hogy hamarosan mosakodni kell.

Ezeknek az embereknek időt kell adni. Pl. „Képzeljétek, telefonált a Joci bácsi.” Megvárjuk míg a nehezen átálló gyerekünk is meghallja és figyel. „Azt mondta, hogy kimennek az állatkertbe.” Csönd. Ha több gyerek van azok úgy is elkezdik mondani, hogy „Menjünk mi is.” Ilyenkor kicsit húzni kell az időt. „Hát nem tudom… még gondolkodunk rajta……leckét is kellene írni… a szobátokat is ki kellene takarítani… „ Ha nem mondunk semmi konkrét tennivalót, akkor hamar kitalálja a nehezen váltó gyerek is, hogy az állatkertbe akar menni.

Ha nincsenek testvérei, akkor türelmesen várunk míg kérdez valamit, vagy bedobja, hogy ő menni akar.

Ezeknek a gyerekeknek szüksége van a naptárakra, ahol napi, heti, havi bontásban is láthatják, hogy mikor mi lesz a program, mit kell csinálniuk. Sok feszültséget megspórolhatunk, ha pl. minden vasárnap este egyeztetjük a naptárainkat és átbeszéljük a hetet.

Változás szinte mindig van. Ha tehetjük a fent leírt módon lassan adagoljuk és azt a cselekvést, amit a gyerektől várunk ne mondjuk ki. Elég ha csak néhány percet adunk neki. Ezt akkor is adjuk meg, amikor mi nem tudjuk irányítani a dolgot. Pl. Felhívja a barátja, hogy mégsem tud átjönni. Ilyenkor ne adjunk ötleteket, hogy mit csináljon, csak fejezzük ki az együttérzésünket. „Látom nagyon nekikeseredtél, megvigasztalhatlak valamivel?” Ha azt mondja igen egy csokival, akkor adjunk neki, ha valamit nézni akar, akkor engedjük. Természetesen a szabályokat rögzítve, vagy nem áthágva. Pl. ha hétköznap nem tévézhetnek és ő azt kéri, akkor mondhatjuk azt, hogy sajnos a szabályt ismered, de megengedem, hogy egy részt megnézhess a laptopomon a …., kedvenc rajzfilmjéből. Vagy azt mondom, hogy sajnos ezt nem lehet, de cserébe én abbahagyom amit csinálok és szívesen mesélek neked.

A lényeg, hogy arra törekszünk, hogy ne növeljük a frusztrációját. Épp ellenkezőleg azt próbáljuk megmutatni neki, hogy miképpen tudja ellazítani magát akkor, amikor a dolgok nem az elvárt módon alakulnak.

Ha tetszett a post, akkor kérem, hogy a like gomb megnyomásával jelezzen vissza. Ha gyereknevelési kérdése vagy nevelési nehézsége van, akkor kérjen online konzultációt a fimotaidopont@gmail.com email címen. A szerzőről találhat információt a Fimota.hu oldalon.