A pozitív énkép formálása

Gondoljuk el, hogy reggel álmosan botorkálva az elkészített kávénkat egy mozdulattal felborítjuk. Mit fogunk érezni, ha az éppen akkor megjelenő párunk azt mondja, „Jaj de ügyetlen vagy! Miért nem figyelsz?!” És mennyire más lesz, ha ehelyett azt mondja, „Nyugi, ülj le, mindjárt csinálok egy másikat.”

A gyakrabban ismétlődő interakciók fogják a család alaphangulatát megadni, a feszültség növelését vagy a megnyugvásra törekvést.

A másik ember minősítése megalázottság érzést vált ki és haragot. A magunk irányába érzett bosszúság átfordul a mási irányába érzett haraggá. Akinek megfelelő az önbizalma az hamar lehiggad, de az, aki amúgy is ügyetlen vagy figyelmetlen, az magára is folyamatosan negatívan fog gondolni „Hogy lehetek ilyen ügyetlen, balek, kétbalkezes, szerencsétlen?„

A gyerekek az énképüket sokáig, elsősorban a szülők által adott visszajelzésekre építik. Mondhatja a szülő, hogy jószándékkal, segíteni akarással figyelmezteti a gyereket, ha az mégiscsak kritikaként csapódik le.

 

Gondoljunk arra, pl. amikor a nagyon kedves kollegánk, akire mindenben számítani lehet, úgy kezdi a segítést, hogy „Jaj, hát megint elfelejtetted, már annyiszor megmutattam! Soha nem figyelsz, amikor mutatom stb.” – akkor vajon az önbizalmunk tud-e növekedni, jobban érezzük-e ettől magunkat? Legközelebb, lehet, hogy tízszer is meggondoljuk, hogy ezt a segítőkészséget igénybe vegyük-e.

 

A gyerekekkel sincs ez másképp. Gyanakodhatunk is, ha nem szívesen kér segítséget tőlünk. Az ő helyzetüket még az nehezíti, hogy annyira meg akarnak felelni a szülőknek, hogy a szülők elvárási szintjét sokszor magasabbra helyezik, mint maguk a szülők.

 

A gyerekek persze sokfélék és sok mindent csinálnak sokféle okból, így a reakciók és nevelési célok is különfélék lehetnek. Azonban, ahogy a fent leírt negatív visszajelzéseknek van egy mintázata, így a pozitívokat is fel lehet építeni.

 

Például: nagy kihívást jelenthetnek az ügyetlen gyerekek, akik elejtenek, neki mennek, összetörnek, leeszik magukat stb. Egy biztos, hogy attól nem fejlődik egy gyerek, ha nem csinálhat dolgokat. Sőt, az ilyen gyereknek még több lehetőséget kell biztosítani, hogy gyakorolhasson. A megoldás lehet az, hogy pl. minden étkezésnél ő töltheti mindenkinek a vizet a kancsóból. A nagyobb gyerek pedig meggyújthatja a gyufát, bekapcsolhatja a tűzhelyet és megcsinálhatja a turmixot.   Minél ügyetlenebb, annál fontosabb, hogy a jelenlétünkben gyakoroljon. Ha megbízunk benne, bátorítjuk és közben vigyázunk rá, és nem leszünk idegesek (mert felkészültünk), akkor büszke lesz magára, nekünk pedig sok lehetőségünk lesz a dicséretre, ami önbizalmat ad, attól magabiztosabb lesz és így tovább. Másképpen nem működik. Ha nem adtam a kezébe gyufát, nem láttam, hogy mit csinálna vele, nem tanítottam meg a szabályokra, akkor veszélynek teszem ki. Soha nem tudhatom, hogy mi fog történni, vagy mit fog tenni, ha úgy érzi, úgy tanulta, hogy ő nem kompetens.

 

A figyelemzavaros gyerekeknél az segít, ha egy műveletet alaposan átbeszélünk, majd segítünk emlékeztetőt kitalálni és megcsinálni. Pl. kicsiknél a rutint részekre bontjuk, lerajzoljuk, nagyobbak már maguknak megcsinálhatják, még nagyobbak a telefonjukba írhatják. Ha valaki nagyon feledékeny, akkor a vekker vagy a telefon adott időben csöröghet. Emlékezni arra kell, hogy az idő be legyen állítva. Lehet arra is emlékezni, hogy a reggeli rutin négy dologból áll, az esti hatból és mindig össze kell számolni, hogy mind meg volt-e. De ki is lehet függeszteni, ha valaki látni szereti. Tehát nem probléma, hogy figyelmetlen, de azt megtanítjuk és utána elvárjuk, hogy ezt tartsa kordában, legyenek módszerei és használja is őket.

 

A magatartási problémákkal küszködöknél, talán a legnehezebb megállni, hogy a szülő ne szóljon folyton a gyerekre. Sokszor azt is nehéz megtalálni mi lenne az a dolog, amire lehetne pozitívan reagálni. Náluk elsősorban arról kell döntést hozni, hogy mi az, ami figyelmen kívül hagyható. Nem lehet és nem is szabad mindenért szólni. Náluk a helyes viselkedés sokszor azért alakul ki nehezen, mert a leállítás a rászólás nem hordoz információt arról, hogy mi az elvárt viselkedés. Náluk a leghatékonyabb módszer, ha vadászunk arra, amit éppen jól csinálnak és azt emeljük ki. „Láttam, hogy uralkodtál magadon. Olyan elmélyülten játszottál, hogy hipp-hopp már kész is vagyok a munkámmal és kezdhetjük is a közös játékot. Láttam, hogy milyen kedves voltál, mert átkísérted Zsombit a szomszédba, ezért nagyon büszke vagyok rád.”

 

Külön felhívnám a figyelmet azokra a helyzetekre, amikor a gyerek erőfeszítést tesz és tényleg próbál valamit megtenni, ami aztán nem sikerül. Sok szülő ilyenkor csalódott lesz. Pl. a gyerek megígérte, hogy ezen a héten minden leckéjét megírja, nem hagy otthon semmit, időben odaér a foglalkozásra stb. Tudni kell, hogy ha a gyerek tett erőfeszítést, akkor csalódni fog magában, hogy nem sikerült. Ez nem biztos, hogy sírásként jelenik meg. Sok gyerek inkább mérges és tagadja, hogy ő meg akarta volna csinálni. „Ez hülyeség, nem is érdekel, nem is akartam megcsinálni, igazságtalan a tanár, nem is felejtettem el, egyébként sem érdekel stb.” Ilyenkor bíztatni kell. Semmi baj láttam, hogy megpróbáltad és háromszor sikerült is. Még jobb is így, mert akkor lehet, hogy a jövő héten is sikerülni fog a három. Nem lehet egyszerre megváltozni, ahhoz idő kell. Ne legyél türelmetlen! Örüljünk annak, amit elértél!” Arra kell tanítani őket, hogy nem minden vagy semmi alapon kell gondolkodni. Nem kell mindent kidobni azért az ablakon, mert nem sikerült elsőre száz százalékosan teljesíteni. A biztatás mindig szárnyakat ad. Hangsúlyozom, hogy ez azokra az esetekre vonatkozik, amikor a gyerek tett erőfeszítést.

Ha meg sem próbálta, akkor eggyel visszalépve még azt kell megtalálnunk előbb, hogy mi késztetné arra, hogy egyáltalán megpróbáljon erőfeszítést tenni.

 

Ha tetszett a post, akkor kérem, hogy a like gomb megnyomásával jelezzen vissza. Ha gyereknevelési kérdése vagy nevelési nehézsége van, akkor kérjen online konzultációt a fimotaidopont@gmail.com email címen. A szerzőről találhat információt a Fimota.hu oldalon.