Hogyan legyen saját időnk?
A saját idő már elterjedt fogalom, mindenki érti, mennyire fontos, hogy a gyereknek és a szülőnek is legyen önmagára ideje. De mégis hogyan, ha a gyerek mindenhol ott van, folyamatosan beszél, mindig valamit akar, nem megy be a szobájába és azt is mondani kell, hogy mikor mit csináljon, mert magától nem teszi meg: nem mossa meg a fogát, nem rakja rendbe a szobáját, hétvégén még azért is könyörögni kell, hogy felöltözzön.
Mondhatnám persze, hogy ne izguljunk, mert csak néhány évről van szó és utána boldogok lehetünk, ha a kamasz gyerekünk hajlandó kijönni a szobájából és szóba állni velünk. Valójában még ezt az időszakot is könnyebbé tehetjük, ha korábban megtanítottunk néhány dolgot a gyereknek.
Természetesen a szülőnek a viselkedésváltozást magán kell kezdeni. Például, hagyjuk abba a távirányítást. Ne irányítsuk, kérjük számon vagy adjunk ötleteket, hogy mit csináljon a gyerek, amikor el vagyunk foglalva valamivel. Hagyjuk abba a munkát és menjünk oda a gyerekhez megbeszélni vagy maradjunk csöndben, esetleg vonjuk be a munkába.
Segítség ebben, ha van egy nagy havi naptárunk, ami jól látható helyen ki van függesztve és minden esemény bele van írva. E mellett van heti bontás és van napi bontás, ami szintén ki van függesztve.
Fontos feltétel, hogy a heti, de különösen a napi bontások mindenkivel meg legyenek beszélve. Nem arra gondolok, hogy egyenként elmondva és mindenkinek a lelkére kötve, hogy mi a teendője, hanem hogy legyen családi gyűlés, ahol előterjesztünk, egyeztetünk és a végén közösen rögzítjük a teendőket a naptárban. Ha változás van, akkor röpgyűlést hívunk össze, megbeszéljük és rögzítjük.
Ezzel elérjük, hogy szülőként csak a naptárra kell hivatkoznunk, nem kell vitatkozni, meggyőzni, magyarázni, elég csak utalni a megbeszéltekre. Javaslom, hogy minden este lefekvés előtt vagy a reggelinél beszéljük át, különösen a kisebb gyerekekkel, hogy mi lesz a nap menete. Mindig tegyük hozzá azt is, hogy egy esemény mettől meddig tart.
Ez természetesen a felnőtteket is kötelezi, mert, ha nem, akkor az egész komolytalan és nem fog ránk figyelni a gyerek. Hangsúlyoznám, hogy különösen a szünetekben, az izgalmat keltő ünnepek idején, vendégjáráskor még fontosabb, hogy a gyerek előre legyen tájékoztatva, hogy fel tudjon készülni a történésekre.
A megbeszélésekkel, a hozzátartozó időbeosztással és az egész rögzítésével nem csak megspórolunk egy csomó „fölösleges” beszédet, de nyugalmat, kiszámíthatóságot biztosítunk.
Így, az alapokat megteremtve juthatunk el végre a saját idő fogalmának bevezetéséhez, majd beépítéséhez az életünkbe.
A kifüggesztett havi, heti és napirendnek ugyanis tartalmaznia kell a pihenési és a saját magunkkal töltött időket is, meg persze a közös családi vagy a gyerekekkel párban töltött játékidőket is.
A saját időről mindenki maga dönt, hogy mivel tölti. De szabály az, hogy ilyenkor senki nem zavarhatja a másikat. Ezzel megtanítjuk, hogy tudjon egyedül lenni a gyerek és egyedül elfoglalni magát. Másrészt, hogy ő is tartsa tiszteletben mások saját idejét.
Kicsi gyereknél vagy ADHD-soknál mindig rövid idővel kezdjünk. Elég 5-10 perc eleinte. Tisztázzuk, hogy ilyenkor nem beszélünk egymással, a saját időben magunkkal és a saját dolgunkkal vagyunk elfoglalva.
Ahol ez nehezebben megy ott érdemes kihasználni azt a helyzetet, amikor a gyerek valamit elmélyülten csinál. „Láttam, hogy milyen nagy figyelemmel dolgoztál, nem akartalak megzavarni. Látod ezt hívjuk saját időnek, amikor a gondolatainkra és arra figyelünk, amit éppen csinálunk.”
Végül is az egésznek a lényege, hogy a szülő a gyerek felé azt tudja sugározni, hogy tiszteli az idejét, az elfoglaltságát, nem zavarja meg fölöslegesen, ha valamit csinál. Mindig rákérdez vagy megkéri hogyha befejezte, akkor szóljon, mert mondana vagy kérne valamit.
Soha ne várjuk, hogy azonnal hagyja abba azt, amit csinál és jöjjön mert nekem most van rá szükségem. Mindig használjuk a „ha befejezted vagy be tudnád fejezni” kifejezést, mert azt is tanítani kell, hogy ne csapongjunk, hanem fejezzük be a dolgokat vagy ideiglenesen zárjuk le, mielőtt másba fogunk.
A gyerekek elsősorban nem abból tanulnak, amit magyarázunk nekik, hanem abból ahogyan viselkedünk velük. Ha mi komolyan vesszük őket, tisztelettel bánunk velük, akkor mi is ezt kapjuk viszont és lesz rá reményünk, hogy nyugodtan leülhessünk pihenni és elolvasni valamit.
Ha tetszett a poszt, akkor kérem, hogy a like gomb megnyomásával jelezzen vissza. Ha gyereknevelési kérdése vagy nevelési nehézsége van, akkor kérjen időpontot: