dr. László Zsuzsa blogja

Miért fontos a sor-sorozat sorrend tanítása?

Az, akinek a szerialitás (sor-sorozat-sorrend) készségének fejlődése elakad, annak az iskolában komoly nehézségei lehetnek: írás, olvasás, számolás nehézsége, figyelem- és magatartási problémák.

Az írás, olvasás, számolás a téri és vizuális sorrenden alapul. A szövegértés, számolás és egyéb gondolkodást igénylő területek pedig nagyrészt az ok okozati összefüggésekre építenek. Maga az iskolai lét, az arra való felkészülés és az abban való lét pedig az idői sorrendiség értését követeli. Tehát az a gyerek, akinek a szerialitás készségével problémája van, sokszor nincs képben, nem tudja a rutinokat megjegyezni. Olyan mintha nem figyelne és nem jegyezné meg a dolgokat. Gyakran nem azt csinálja, amit elvárnak tőle, nem érti, mi történik körülötte vagy miért az történik, ami.  

Hogyan őrizzük meg a gyerekünk tehetségét?

Van olyan tehetség, ami mindenen áttör, van amelyiket fel sem ismerik és van olyan, ami elhal. A köztudatban gyakran azt tekintik tehetségesnek, aki erőfeszítés nélkül átlagon felüli teljesítményt nyújt. Népszerűek a tehetségkutatók, ahol hétköznapi emberekről derülhet ki, hogy micsoda különleges tudással rendelkeznek.

Tudjuk-e mit akarunk a gyerektől?

Általában biztosak vagyunk benne, pedig lehet, hogy nem is egyértelmű. A közös étkezés példáján próbálom meg bemutatni, hol lehet elcsúszni.

Az étkezéskor elhangzó utasítás, figyelmeztetés, számonkérés „Tedd le! Ne nyúlj bele! Hányszor mondtam már! Azonnal fejezd be! Nem mehetsz el!” stb. nem tekinthető tanításnak, ezek csupán fegyelmezések.

Gondolhatja a szülő, hogy ebből a gyereknek tudnia kellene, hogy mit csináljon. De igazából csak azt tudja, mit ne csináljon. A rászólások feszültséget keltenek, és nemigen változtatnak a gyerek viselkedésén. A légkör azonban elkerülhetetlenül feszült lesz, ami gyakran robbanáshoz is vezet.

 

Mire jó a mutatós óra?

Egyre többször hallom, hogy a gyerek nem tanulta meg, nem akarja megtanulnia mutatós óra használatát. Vagy a szülőknek nem tűnik fontosnak, hogy ebbe energiát tegyenek. Mire jó a mutatós óra, ha van digitális?
 
A mutatós óra leolvasásával, egészen könnyedén sokféle idegsejt és agyterület között építhetünk ki kapcsolatot, a mintázat felismeréstől, az elvonatkoztatáson, a szimbolikus gondolkodáson át az időfogalmának megértésén, az életszervezésen át egészen az élet értékének és végességének a megértéséig.
A mutatós óra leolvasása az időfogalmát alakítja ki a tudatunkban és az életünk, ez által az irányítását teszi megélhetővé. 
Ha az időfogalom kialakult, akkor a digitális óra használata már csak ízlés kérdése. Fordítva azonban nem lehet. A digitális óra leolvasása egy mintázat felismerés, amihez lehet akár cselekvéseket is társítani, de ez soha nem lesz ennél több. 

Adhd-s-e a sokat mozgó gyerek?

Természetesen felmerülhet a kérdés, előtte azonban érdemes néhány dolgot megfigyelni. Vannak helyzetek, amikor egy gyerek esetében normális a sok mozgás.
Tíz-tizenegy éves korig a gyerekeknek nagy a mozgásigénye, a kicsik futnak, másznak bicikliznek, a kisiskolások általában szeretnek sportolni, táncolni vagyis szervezett mozgásokban is részt venni. A kiskamaszok a hormonműködés beindulásakor fáradtak, nyűgösek. Ilyenkor leginkább feküdni szeretnek, de átlendíthetők és ezt a szakaszt elhagyva újra visszatér az energiájuk.

A szavak ereje

A nagycsoport idején fedezik fel a gyerekek, hogy a szavaknak micsoda súlya van. Elég egy szó és a másik sírva fakad, nevetni kezd vagy megsértődik. Ilyenkor tanulnak meg csúnya szavakat is. Nagy izgalommal tudják mondani, hogy kaki, pisi és aztán lesik a hatást. 
Ez a rácsodálkozás aztán elmúlik és a beszéd, a kommunikáció nagy része automatikussá válik. Megszokott helyzetekben megszokott dolgokat mondunk. Legtöbbször oda sem figyelve. Munka után az otthoni rutinban a “beszélgetések” is a megszokott módon folyhatnak, gyerekkel, házastárssal egyaránt.

Az illemről

Mindenki tisztában van vele, hogy a társasági viselkedési szabályok ismeretében a gyerekek is felnőttek is sokkal fesztelenebbek és magabiztosabbak. 
Ha egy gyerek nem tudja hogyan viselkedjen egy társas helyzetben, (pl. új sportkörben, kézműves foglalkozáson vagy akár az új iskolában), akkor a bizonytalanságát, visszahúzódását udvariatlannak, akár sértőnek tekintheti a környezet, és elutasítóvá válhatnak vele szemben. Az odafordulás, kedvesség vagy érdeklődés hiánya következtében pedig tovább romlik a gyerek önértékelése, fokozódik a szorongása és egy ördögi kör alakulhat ki, amiből nehéz majd kitörni.

A nagy orrmandula okozta problémákról

Az a gyerek, aki nem érti, amit neki mondanak, az furcsán fog viselkedni. Például az óvodában áll majd a játszószőnyeg mellett és figyeli a többieket. Sokat játszik egyedül és csak ritkán a többiekkel. Leginkább csak figyel. Néha meg, mintha eltörne valami benne, elkezd rohangálni  össze-vissza, vagy idétlenkedik. Másik gyerek meg nem figyel, ha szólnak hozzá, nem hajtja végre az utasítást, mintha elfelejtené, mit kell csinálnia. Néha butaságokat kérdez, ha valamit akar, nem is hallgatja meg, mit mond a másik. Ha mesét néz, nem lehet hozzá még szólni sem. Van, aki nem is akar mesét hallgatni, inkább csak fejből lehetett neki mesélni, beszélgetős formában stb. 
Persze, amit itt leírtam az sok mindent jelenthet, sokféle oka lehet, de ezek között szerepel a nagy vagy megduzzadt orrmandula is, ami ebben a légszennyezett, allergiás korban nagyon gyakorivá vált.

Miért ne kérdezzük a gyerektől, hogy „miért”?

Amikor a gyerek valami rosszat tesz, talán a leggyakrabban elhangzó szó, a miért. Legszívesebben azt ajánlanám minden szülőnek, hogy nem is kellene használni ezt a szót.

Leejti a gyerek a kenyerét Miért nem figyelsz? Elesik. Miért nem vigyázol? Széttépi a rajzát. Miért csináltad? Összekeni a fürdőszobát. Miért teszed ezt velem? Elszalad. Miért nem fogadsz szót? Megüti a testvérét. Miért vagy ilyen durva? stb.

El kell-e mondani a gyereknek, ha valami probléma van vele?

A problémás gyereknek fogalma sincs arról, hogy mások miért találják őt furcsának, ezért frusztrált lesz és támadó, ugyanakkor önbizalom hiányos és elkeseredett.

Mondok rá példát. Ha valakinek kakaó-bajusza van, azt minden szembejövő látni fogja. Van, aki nevet, van aki összesúg a társával és mutogat, vagy zavartan elfordul, más megjegyzést tesz esetleg átnéz rajta.

A kakaó-bajuszos észleli, hogy valamivel felhívja magára a figyelmet. Látja, hogy sokféle reakciót adnak rá, de valahogy mindegyik furcsa, mintha vele valami baj volna. Pedig ő úgy érzi, pont olyan, mint mások. Ahogy telik múlik az idő többféleképpen is próbál reagálni, rámosolyog az emberekre vagy beszól nekik, de bármit is tesz egyre csak erősödik benne az érzés, hogy valami nem stimmel, ő más, mint a többiek, ő valahogy nem normális.

Oldalak