Nevelési tanácsok

Meleg lesz a lánynak öltöző kisfiú?

Több évtizedes praxisom során ez egy viszonylag gyakran elhangzó kérdés volt. Ehhez képest, a focizó vagy autókkal játszó kislányoknál soha nem merült föl, hogy vajon melegek lesznek-e. Inkább az kérdezték, hogy ADHD-s, autista vagy valami más baja van.

Sok szülő kezd el aggódni, ha a fiú gyerekük babát kér. A legnagyobb pánikot azonban a beöltözés jelenti. Amikor felveszi anyukája ruháit vagy a nővéréét, sőt azt mondja, hogy ő a Linda vagy a Zsófi és utánozni kezdi a csoport vagy osztálytársát.

Minek segítsek?

Két éve keringett a neten egy gyerek füzete, akinek 100-szor kellett leírnia, hogy engedély nélkül nem segítek. A rendelésemen, ha írásos feladatot kaptak a gyerekek, sokszor, automatikusan eltakarták a kezükkel, mert ezt az iskolában így kellett tenni. Bár ha belegondolunk ennek a negatív üzeneten kívül, „Ha nem tudod, az a te bajod.” „Én biztosan nem segítek neked.” más értelme nincs. Jó esetben, a tanár pontosan tudja, hogy az osztályában ki milyen nehézségekkel küzd.

Adni vagy kapni jobb?

Sokan azonnal rávágnák, hogy adni jobb, mint kapni. Akkor vajon miért nem hagyjuk, hogy a gyerekeink is „adjanak”? Leginkább azért, mert mi szülők nemcsak, hogy szeretünk adni, de mindennél jobban szeretjük a gyerekünket boldognak látni. Szívesen megkíméljük az erőfeszítésektől is, meg nekünk „amúgy sincs szükségünk semmire”. Így aztán könnyen esünk abba a hibába, hogy elfelejtjük megteremteni annak a lehetőségét, hogy a gyerek is megtapasztalja az „adás” örömét.

Szociális életünk, kapcsolataink alapja az adok-kapok. Hiszen ez az adok-kapok nem csak az ajándékozásra vonatkozik. Elég egy másik embert észrevenni és már a vele való viszonyunkról, az adok-kapok-ról is döntést kell hozni. Pl. ha csak meglátok valakit a parkolóban, már átfut a fejemen valami: „Vegyek tőle újságot?” „Biztos a bevásárlókocsit akarja.” „Az ott a gyerek osztályfőnöke” „Az a nő leejtett egy papírt.” 

Meg kell felelni az iskolának?

A kiegyensúlyozott ember, aki képes megtalálni az összhangot a környezetével, és képes a helyzetnek megfelelően viselkedni, jó eséllyel találja meg a helyét a világban. Akinek az önbizalma a helyén van képes megkeresni és elérni azt, amire vágyik. Egy kiegyensúlyozott, önbizalommal rendelkező ember fel fogja találni magát, elviseli a kudarcokat, lesz ereje váltani és újratervezni a jövőjét, ha erre van szüksége.

Sajnos a mi iskolarendszerünk nem erre készít fel. Helyette az jellemzi, hogy abban mindenki szenved: a tanár, a diák és a szülő. Nemcsak az a baj, hogy az ismeretátadó, számonkérő rendszer, ma már szemléletében elavult, hanem az is, hogy ez egy kudarcorientált oktatás. A hangsúlyt a rosszra, a hibákra helyezi és erővel gyakoroltatja azt, ami nem megy.

Miért válik zsarnokká az egyenrangúnak nevelt gyerek?

A korábbi posztokban három olyan szülői hozzáállásról írtam, amivel, ha túlzásba viszi a szülő, a legjobb szándéka ellenére is kis zsarnokot nevel a gyerekéből. A mai posztomban a negyedik ilyen szemléletről fogok írni, a „partner” szülőkről, akik a gyereket társnak tekintik.

A „partner” szülői magatartás szerint a gyereket demokratikusan kell nevelni, mindig meg kell hallgatni őt is. Mindig joga van elmondani, mit gondol. Minden őt érintő kérdésben ki kell kérni a véleményét, például meg kell kérdezni tőle, hogy elégedett-e a tanítójával vagy akar-e iskolát váltani, adjunk-e kölcsönt a nagybácsinak és úgy általában mindenhez hozzá- és beleszólhat. A „partner” szülő nem várja el a gyerektől az azonnali engedelmességet vagy alkalmazkodást. Nem akarja, hogy a gyerek parancsra engedelmeskedjen. Szeretné, hogy belássa a dolgok logikáját és ezután saját jószántából cselekedjen megfelelően. Ezért igyekszik magyarázatot adni és meggyőzni a gyereket.

Az iskola a gyerek dolga vagy a szülőé?

Persze, mindenki rávágja, hogy a gyereké. Akkor mégis miért van az, hogy becslésem szerint a szülők 50-70%-a folyamatos kapcsolatban van a pedagógussal és állandó ellenőrzést gyakorol a gyerek felett? Személyesen viszi be a zsebkendőt, az osztálypénzt. Felhívja az osztálytársat, hogy megkérdezze mi volt a lecke, a gyerek után viszi az otthon hagyott tornaruhát. Ez egy kicsit olyan, mintha bemennénk a párunk munkahelyére, mert otthon felejtette a tízóraiját, és ha már összefutottunk a főnökével, akkor kedélyesen elbeszélgetnénk vele, hogy szerinte minden rendben van-e a párunkkal. Persze ez a gyerek esetében nem ennyire abszurd, mert a szülőnek van felelőssége az iskola felé is. Azonban azt jól mutatja a példa, hogy az furcsa, ha másnak az életébe, személyes terébe, kapcsolatrendszerébe kérés nélkül betolakodunk. Márpedig az iskola a gyerek territóriuma és a szülőnek azon kell dolgoznia, hogy a gyerek ebben tanuljon meg önállóan létezni, az érdekeit képviselni és ügyeit intézni. A gyerekek be tudják pakolni a táskájukat, be tudják fizetni az osztálypénzt és beszámolnak a fontosabb történésekről otthon. Akkor miért nem bízik meg sok szülő bennük?

Tévútra vitt elvárások

„Ezt most direkt csináltad, hogy engem bosszants?!” - hallom időnként szülőktől. És helyzettől függetlenül, mindig tudom rá a választ. Nem, a gyerek biztosan nem direkt a szülőt akarta bosszantani. Az előző cikkekben ismertettem két olyan szülő magatartásformát, amit ha valaki túlzásba visz, akkor a jó szándéka ellenére mást tanít a gyerekének, mint amit szeretne. Most egy harmadik típusú szülői magatartást írok le, ami az erőszakosság felé sodorhatja a gyereket.

A „Sulykoló” szülő szándékosságot tulajdonít a gyerek akcióinak. Az ő értelmezésében, ha a gyerek jót csinál, akkor azzal neki akar örömet szerezni, ha rosszat, akkor őt akarja bosszantani. Az ilyen szülők első reakciója szinte mindig úgy kezdődik, hogy „Jaj de örül/szomorú a Mami/Papi…” „Egyfolytában kínos helyzetbe hozol a boltban!” „Most bosszút állsz, mert nem kaptad meg…” Mintha a gyerek nem a világban létezne, hanem a szülő része lenne, és a szülőre gyakorolt hatása kellene, hogy iránytű legyen az életében.

Ne váljunk a gyerek rabszolgájává!

Ebben az írásban egy olyan ördögi körről fogok írni, amibe a szeretetében túlféltő szülő tudja magát és a gyerekét keverni. Ezek a sokszor mártírrá váló szülők, akik bár „a lelküket kitették”, a gyerek egyre csak erőszakosabbá és hálátlanabbá vált.

A Felülíró szemléletű szülők az átlagosnál jobban féltik a gyereküket, erősebben szoronganak miatta. Nem hiszik el, hogy a gyerek nem fázik, nem éhes, nem álmos. Nem engedik, hogy megfogja a békát, belefeküdjön a koszba és bemenjen a hideg vízbe. Azért hívom Felülírónak őket, mert szó szerint felülírják a gyerek érzelmeit, állapotait. Ők jobban tudják, mit érez, gondol vagy tud a gyerek, olyannyira, hogy „ebben vitának helye nincs”.

Hogyan tehetjük zsarnokká a gyerekünket?

A zsarnok gyerek nem hagy élni. Folyton vele kell foglalkozni, kívánságait azonnal teljesíteni, figyelni rá, ha akarja és rá se nézni, ha úgy kívánja. Ha nem jól, vagy nem azonnal reagálunk, már jön is a sértegetés, verekedés, hiszti, üvöltés, ajtó becsapás, dobálózás, kinél mi a szokás. A szülő fél már a gyerektől. Megpróbál mindent jól csinálni, hogy a kitöréseket elkerülje, de egyre csak rosszabb lesz.

A szülő a nagyfokú szeretet és odafigyelés nevében cselekszik, a gyerek pedig a biológiai törvényei alapján tanulja a hatékony túlélési stratégiákat. „A pokolhoz vezető út jó szándékkal van kikövezve.” Szó szerint a túlzott szeretettel, figyelemmel, aggódással céljainkkal ellentétes hatást válthatunk ki. A gyerek nem a szándékainkból tanul, hanem abból, amit csinálunk, ami történik. Így fordulhat elő, hogy az ő tapasztalata és tanulása köszönő viszonyban sincs a mi vágyainkkal, és egy boldog, együttműködő gyerek helyett és egy kis zsarnokot nevelünk.

Mikor forduljunk szakemberhez?

A lelki ügyek is, mint a testi problémák, sokfélék. Vannak könnyen, gyorsan kezelhetőek és vannak nagyon összetett, hosszantartó gondok. Vannak olyanok, amik az egyik családban elfogadhatóak, míg a másikban nem. Sokan arra várnak, hogy majd maguktól elmúlnak, másoknak meg nincs gondjuk, de félnek, hogy valamit nem vesznek észre és emiatt szoronganak.

Persze nagyon nehéz egy problémáról eldönteni, hogy átmeneti vagy tartós, komoly dolog előjele. A lelki problémák egy kicsit még mindig misztifikálva vannak, pedig nem kellene így lenniük. 

Oldalak