A válásról

A válás minden érintett számára fájdalmas dolog. A szülők is, gyerekek is érzelmileg mélypontra kerülnek. A fájdalom mellett a jövőtől való félelem,  a harag, a megbántottság, a bűntudat és még sok más kavarog mindenkiben. Nagyon nehéz ilyen helyzetben jó döntéseket hozni. Hiszen, amikor érzelmileg összezavarodunk, sokszor a motivációink indítékaink is összegabalyodnak Tudatunk beszűkül és beragadhatunk saját gondolatkörünkbe.

A következőkben áttekintek néhány tényezőt, amire figyelve egy kicsit lehet csökkenteni a gyerek terheit. 

Hangsúlyozom, hogy a normális, hétköznapi emberekről írok. Nem a betegekről vagy bántalmazókról vagy bántalmazottakról. Az ilyen, normálistól eltérő helyzetek kezelésére nem a normál szempontok és megoldások érvényesek, ezeket egyedileg kell mérlegelni. Mindenesetre most maradjunk egy átalagos válásnál, amiből a legtöbb van.

Őszinteség. A gyerek mindent lát, hall, átéli a feszültséget, de nem tudja mi történik. Félni és rettegni fog, hogy baj van, valami rossz. Azt látja, hogy a szülőknek nincs ideje, energiája rá, vagy azt tapasztalja, hogy a szülők bántják egymást, esetleg a vele is durvábban, türelmetlenül bánnak. Korábban is írtam, de fontosnak tartom újra hangsúlyozni, hogy aki a gyerek előtt titkolódzik, az valójában magára hagyja a félő, szorongó gyerekét.

Mit gondolhat egy gyerek? Legtöbbször úgy gondolja, hogy miatta történik az egész, mert ő nem elég jó. Meg kell mondani a gyereknek: pl. „Sajnáljuk, tudjuk, hogy hallottad ahogy vitatkozunk, látod, hogy sokszor haragszunk egymásra, vagy idegesek vagyunk. Tudnod kell, hogy mind a ketten nagyon szeretünk téged, de mi anyával/apával már nem értjük meg egymást, ezért sok döntést meg kell hoznunk. Mind a ketten szeretnénk jó döntéseket hozni, csak nehéz kitalálni, hogy is lenne a legjobb mindenkinek.” 

A gyerekek kérdéseire válaszolni kell, az ő szintjükön érthetően. Minden esetben kiegészítve azzal, hogy őket minden körülmények között mindkét szülő élete végéig szereti, mert a szülő élete végéig szülő marad, bármi is történjen.

Ha a gyerek megkérdezi, hogy „Akkor most el fogtok válni?” Igazat kell mondani. A rossz dolgok fájnak. Lehet, hogy a gyerek sírni fog, vagy dühös lesz, de bármit mond és érez, akkor azt kimutathatja, beszélhet róla. Tudunk neki segíteni, még ha csak annyival is, hogy együtt sírunk vele. Az őszinteség, az érzelmi együttlét segíti őt a bánat elviselésében.

Míg ha hallgatunk, titkolózunk, akkor a gyerek fél, nem bízik meg a szülőben, sem abban amit mond, sem abban amit csinál. Ha ki van zárva a problémából és majd kap egy megoldást, hogy holnaptól, hogyan lesz, akkor azt is nehezen hiszik el, hogy szeretik őt. A kirekesztettség érzését még utólag sem tudja csökkenteni, hogy a szülők szándéka a gyerek megkímélése volt.

Hangsúlyoznám, hogy ez nem azt jelenti, hogy a gyereknek mindent a nyakába zúdítunk. Nem, csak az életkorának megfelelő szinten az őt érintő kérdésekről kell tájékoztatni. Ezek a szeretet, biztonság kérdései (nem ő a hibás, őt mindenki szereti, mindenkivel fog találkozni, mindenkit ugyanúgy szerethet továbbra is, mi lesz vele, a játékaival, a barátaival stb.).

A másik kulcstényező, a szülők egymás iránti tisztelete. A gyereket vérségi kötelék fűzi a szülőkhöz. Kicsi korától hallgatja, hogy kire hasonlít, kitől mit örökölt, tehát ha egyik szülő rossz, akkor ő is az. Ráadásul, ha nem egyenlőek a viszonyok a szülők között és az egyik visszaél a lehetőségeivel, kitörölhetetlen traumát okozhat. Attól függetlenül, hogy a gyerek, személyiségétől függően másképp reagál ha szorongó, visszahúzódó és másképp ha énérvényesítő, indulatos.

Soha ne használjunk negatív jelzőket a másik szülőre, bármit is érzünk. Ha nem tudnak a szülők egymással beszélni, mediátor segítségét vegyék igénybe  (Nev. Tanok, Családsegítők és még más hosszú nevű hivatalok is kínálnak ilyen segítséget)

A szülők egymás iránti tiszteletének abban is meg kell mutatkoznia, hogy a másik magánéletét tiszteletben tartják. Nem érzik magukat arra jogosultnak, hogy meghívás nélkül belépjenek a másik otthonába. Már ha az egymás iránti tisztelet, mások határainak elismerését szeretnénk tanítani a gyerekeinknek.

Ha egy mód van rá, ne üzenjünk a gyerekkel, még ha jó is a viszony. A gyereknek mutatni kell, hogy annyira szeretjük, hogy az érdekében tudunk együttműködni. Ha a szülők nem tudnak egymással beszélni, akkor levelezzenek.

Ne mondja meg az egyik szülő a  másiknak, hogy mit kellene tennie, ha erre nem kérték. Mindenkinek joga van a saját döntéseit meghozni. Ha annak idején a másik embert elfogadtuk a gyerekünk szülőjének, akkor nincs jogunk a döntéseit megkérdőjelezni. Próbálhatunk megegyezni, de ha nem megy, akkor elégedjünk meg azzal, hogy a saját értékrendünket képviseljük.

A gyerekek képesek különbséget tenni, tudják kinél és kivel mit lehet. Mindenki kiismeri a saját szüleit és kialakítja a saját viszonyát.

Végül a gyerekelhelyezés és a láthatás. Sokan ismerik Salamon király történetét, aki elé két anya járult, azt állítva, hogy az övé a gyerek, kérték tegyen igazságot. A király azt mondta, hogy ezt nem lehet eldönteni, de mindkettőjüknek joga van a gyerekre, ezért ketté kell vágni. Mire az egyik anya, azt mondta, hogy akkor inkább legyen a másik nőé. Innen tudta a király, hogy ő az igaz anya, mert az igaz szeretet a gyerekért van és nem a saját igazunk igazolására vagy a jogaink biztosítására.

Milyen szeretet az, amelyik eltépi a gyereket valamelyik szülőtől, vagy széttépi az igazságos jogok nevében? Arra kényszeríti, hogy csomagokkal vándoroljon, állandó készenlétbe legyen. Tervei között csak az szerepeljen, hogy melyik szülő mit akar mikor ér rá, és neki mikor hova kell mennie.

Az a szülő, aki ezt komolyan így gondolja, az hagyja ott a gyereket/gyerekeket a lakásban/házban és vándoroljanak a szülők. Egyik héten az egyik szülő lakjon a gyerekekkel, a másik héten a másik. Ez fair. Tessék belegondolni, miért volna ez lehetetlen?

Azok a szülők veszik emberszámba a gyereküket és nem csak a „tulajdonukhoz”, jogaikhoz ragaszkodnak, akik képesek kompromisszumot kötni a gyerek igényeit szem előtt tartva. Ilyenek lehetnek, az egymás közelébe költözés. Ilyenkor sokszor a szülőknek le kell mondania valamiről, de miért a gyereknek kellene, neki mi köze a születéséhez, a szülei problémáihoz?

Ha ez megoldhatatlan, akkor a kéthetente hétvége és hétközben egy, egy nap, meg a szünetek megosztva, rugalmasan kezelve. Ha az a szülő, akinél laknak a gyerekek, aktívan segíti a másik szülő kapcsolattartását, akkor ez is egy jó megoldása a helyzetnek.

Egyetlen gyereket sem lenne szabad tulajdonnak tekinteni. Szeretetre van szükségük őszinteségen alapuló bizalomra és a kölcsönös tiszteletre. Ha ezt megkapják, akkor a válás, bármilyen szomorú és fájdalmas dolog is a gyerek életében, nem fog életre szóló traumát okozni. 

Ha tetszett a post, akkor kérem, hogy a like gomb megnyomásával jelezzen vissza. Ha gyereknevelési kérdése vagy nevelési nehézsége van, akkor kérjen online konzultációt a fimotaidopont@gmail.com email címen. (Fimota.hu)