dr. László Zsuzsa blogja

Ehhez meg kell tanítanunk a viselkedésére figyelni.

Vajon mennyire tudjuk irányítani a viselkedésünket? Egyáltalán nem mindegy, hogy erről a kérdésről mit gondolunk, mert ez befolyásolja, hogy mit és   hogyan tanítunk a gyerekeinknek.  „Én ilyen vagyok, nem tudok másképp viselkedni!” „Ami a szívemen, az a számon – én már csak ilyen vagyok.” „Nem tehetek róla, mindig is indulatos    ember voltam.” Ezeket és ehhez hasonló mondatokat sokszor hallani, de ez emberek valójában nem így működnek. 

Az a gyerek életkorától, a személyiségétől és a háborútól való távolságtól függ. Nem értek azzal egyet, hogy meg kell várni amíg a gyerek kérdez. Szerintem fontos dolgokat a szülőnek kell elrendezni a gyerek fejében. Nem szabad a véletlenre bízni, hogy a gyerek jókor, a jó kérdést teszi fel nekünk.

Gondoljuk el, hogy reggel álmosan botorkálva az elkészített kávénkat egy mozdulattal felborítjuk. Mit fogunk érezni, ha az éppen akkor megjelenő párunk azt mondja, „Jaj de ügyetlen vagy! Miért nem figyelsz?!” És mennyire más lesz, ha ehelyett azt mondja, „Nyugi, ülj le, mindjárt csinálok egy másikat.”

A gyakrabban ismétlődő interakciók fogják a család alaphangulatát megadni, a feszültség növelését vagy a megnyugvásra törekvést.

Az emberek leggyakrabban a saját karakterükkel ellenkező karakterű partnert választanak társnak. Nem ritka, hogy az otthon üldögélni szerető ember, aki nem nagyon szereti a spontán aktivitást, a váratlan helyzeteket, egy olyan emberrel él együtt, aki mindenben az ellentéte. Nyilván, ha nagyon nagy a távolság, akkor nem lesz tartós az együttlét, de van a különbségnek egy olyan optimális szintje, ami mindkét felet pozitívan segítheti. Az egyik fél így többet mozog, változatosabbá válik az élete, míg a másik felet pedig a kiszámíthatóság nyugodtabbá, kiegyensúlyozottabbá teheti.

Az összezártság azonban a még jól működő kapcsolatokat is próbára teheti, mert olyan intenzív alkalmazkodásra kényszerít, ami egy idő után már nagyon fárasztóvá válik. Lelkileg telítődnek az emberek, úgy érzik elvesztik önmagukat, és ezért hajlamosak a párjukat felelőssé tenni. Azok a különbségek, amik eddig előre vitték a kapcsolatot most hirtelen terhessé, kellemetlenné válnak.

Sokszor halljuk, hogy valakiről azt mondják nehéz természete van. Természetesen ez sok mindent jelenthet pl. hogy indulatos, rugalmatlan, szorongó stb. Van azonban egy olyan öröklötten hozott tulajdonság, ami szinte biztosan megnehezíti az életet akár a gyerekkel, akár a felnőttel.

Ez az adaptálódó képesség. Az öröklötten hozzuk magunkkal, azt jelenti, hogy már a születéstől velünk van és nagy valószínűséggel halálunkig jellemző lesz ránk. Az öröklötten hozott tulajdonságok, vagy karaktervonások nem megváltoztathatók, nem lehet kinevelni a gyerekből, vagy a párunkból. De meg lehet tanulni velük együtt élni,  stratégiákkal lehet őket kompenzálni. Ha nem így teszünk, akkor tele lesz az életünk stresszel, rossz kedvvel, haraggal, a tehetetlenség érzésével. Ezért fontos, hogy felismerjük magunknál, a gyerekünknél, hogy segíthessünk.

A szülők gyakran mondanak olyanokat, hogy azért van olyan sok konfliktusuk a gyerekkel, mert nagyon hasonlít rájuk, vagy éppen fordítva, nagyon különbözik a természetük.

Valójában a családban mindenkinek más a természete, mert mást hozott genetikailag, és más volt az élettörténete. Bármiről legyen is szó, két ember nem tud egy dolgot ugyanúgy látni, még kevésbé tud róla ugyanúgy beszélni. Gondoljunk csak arra, hogy egy közösen megélt történetnek mennyire más elemét emeli majd ki a párunk, a gyerekünk vagy a testvérünk, amikor a családi ebédnél megpróbáljuk felidézni. Mindenki másképp, más részletet kiemelve emlékszik majd. Van, aki a látványt, van, aki a hangokat, más a szagokat, megint más az emberek egymásra adott reakcióit tudja majd jobban felidézni vagy azt tartja fontosnak kiemelni.

A válás minden érintett számára fájdalmas dolog. A szülők is, gyerekek is érzelmileg mélypontra kerülnek. A fájdalom mellett a jövőtől való félelem,  a harag, a megbántottság, a bűntudat és még sok más kavarog mindenkiben. Nagyon nehéz ilyen helyzetben jó döntéseket hozni. Hiszen, amikor érzelmileg összezavarodunk, sokszor a motivációink indítékaink is összegabalyodnak Tudatunk beszűkül és beragadhatunk saját gondolatkörünkbe.

A következőkben áttekintek néhány tényezőt, amire figyelve egy kicsit lehet csökkenteni a gyerek terheit. 

Mindenki szeretné a gyerekéből kihozni azt a tehetséget, ami benne lakozik. Mi az amivel segíteni tudjuk és van-e olyasmi, amivel hátráltatjuk?

A gyerekek nem üres lappal érkeznek a világba. A szüleiktől öröklötten hoznak egy genetikai készletet, ami a fejlődésük alapját adja. Fekete hajú és fekete szemű szülőknek, nagy valószínűséggel a gyerekei is fekete hajúak és fekete szeműek lesznek. A magasságuk azonban már nemcsak a szülők magasságától, de a táplálkozás színvonalától is függ majd.

Az a gyerek, aki szegény környezetben, nélkülözve, kevés fehérjéhez jut az, alacsonyabb lesz a várhatónál, mint ahogy a jó környezetben élő egészségese és bőségesen étkező gyerek magasabbra nő.

A zsebpénz lehetőséget ad arra, hogy megtanítsuk a gyereket a pénzzel bánni. A gazdálkodás feltétele, hogy pontosan tudni kell, mikor mennyi bevételem van és kellő önállóságom, hogy én döntsek a pénz elköltésének a módjáról.

Ezért érdemes minden héten azonos időben adni a zsebpénzt. Mindig ugyanakkora összeget. (egy hónap áttekintése még a felnőttnek is nehéz)

Mivel a célunk a tanítás, ezért meg kell tervezni, ki kell találni, hogy mire fogjuk adni a zsebpénzt. Kezdetben érdemes édességre matricára, kártyára, újságra, vagy más apróságra, amit megszoktunk venni a gyereknek.

Mindig másért és általában ugyanazért mint a felnőttek: nem akarnak szomorúságot, csalódást okozni, nem akarnak megbántani, szégyellik magukat, el akarják kerülni a kioktatást, büntetést vagy csak kerülni a bonyodalmakat, nem akarnak vitatkozni, alkudozni, esetleg a fantáziájukat a vágyait jelenítik meg vagy csak szeretik látni mások meghökkenését stb.

Ugyanakkor van egy nagyon lényeges különbség a gyerekek és a felnőttek hazugságai között. A gyerekek a növekedésük során folyamatosan tanulnak és próbálgatják a tanultakat. Az ő fejükben nincs még egy határozott értékrend mert azt még csak alakul.