A problémás gyereknek fogalma sincs arról, hogy mások miért találják őt furcsának, ezért frusztrált lesz és támadó, ugyanakkor önbizalom hiányos és elkeseredett.
Mondok rá példát. Ha valakinek kakaó-bajusza van, azt minden szembejövő látni fogja. Van, aki nevet, van aki összesúg a társával és mutogat, vagy zavartan elfordul, más megjegyzést tesz esetleg átnéz rajta.
A kakaó-bajuszos észleli, hogy valamivel felhívja magára a figyelmet. Látja, hogy sokféle reakciót adnak rá, de valahogy mindegyik furcsa, mintha vele valami baj volna. Pedig ő úgy érzi, pont olyan, mint mások. Ahogy telik múlik az idő többféleképpen is próbál reagálni, rámosolyog az emberekre vagy beszól nekik, de bármit is tesz egyre csak erősödik benne az érzés, hogy valami nem stimmel, ő más, mint a többiek, ő valahogy nem normális.
Egyre többször hallom, hogy a gyerek nem tanulta meg, nem akarja megtanulnia mutatós óra használatát. Vagy a szülőknek nem tűnik fontosnak, hogy ebbe energiát tegyenek. Mire jó a mutatós óra, ha van digitális?
Természetesen felmerülhet a kérdés, előtte azonban érdemes néhány dolgot megfigyelni. Vannak helyzetek, amikor egy gyerek esetében normális a sok mozgás.
A nagycsoport idején fedezik fel a gyerekek, hogy a szavaknak micsoda súlya van. Elég egy szó és a másik sírva fakad, nevetni kezd vagy megsértődik. Ilyenkor tanulnak meg csúnya szavakat is. Nagy izgalommal tudják mondani, hogy kaki, pisi és aztán lesik a hatást. 
Mindenki tisztában van vele, hogy a társasági viselkedési szabályok ismeretében a gyerekek is felnőttek is sokkal fesztelenebbek és magabiztosabbak. 
Az a gyerek, aki nem érti, amit neki mondanak, az furcsán fog viselkedni. Például az óvodában áll majd a játszószőnyeg mellett és figyeli a többieket. Sokat játszik egyedül és csak ritkán a többiekkel. Leginkább csak figyel. Néha meg, mintha eltörne valami benne, elkezd rohangálni össze-vissza, vagy idétlenkedik. Másik gyerek meg nem figyel, ha szólnak hozzá, nem hajtja végre az utasítást, mintha elfelejtené, mit kell csinálnia. Néha butaságokat kérdez, ha valamit akar, nem is hallgatja meg, mit mond a másik. Ha mesét néz, nem lehet hozzá még szólni sem. Van, aki nem is akar mesét hallgatni, inkább csak fejből lehetett neki mesélni, beszélgetős formában stb. 
Amikor a gyerek valami rosszat tesz, talán a leggyakrabban elhangzó szó, a miért. Legszívesebben azt ajánlanám minden szülőnek, hogy nem is kellene használni ezt a szót.
Ehhez meg kell tanítanunk a viselkedésére figyelni.
Az a gyerek életkorától, a személyiségétől és a háborútól való távolságtól függ. Nem értek azzal egyet, hogy meg kell várni amíg a gyerek kérdez. Szerintem fontos dolgokat a szülőnek kell elrendezni a gyerek fejében. Nem szabad a véletlenre bízni, hogy a gyerek jókor, a jó kérdést teszi fel nekünk.
Gondoljuk el, hogy reggel álmosan botorkálva az elkészített kávénkat egy mozdulattal felborítjuk. Mit fogunk érezni, ha az éppen akkor megjelenő párunk azt mondja, „Jaj de ügyetlen vagy! Miért nem figyelsz?!” És mennyire más lesz, ha ehelyett azt mondja, „Nyugi, ülj le, mindjárt csinálok egy másikat.”