Képesség és készség
Mi a különbség? A képesség az öröklötten magunkkal hozott lehetőség, ami gyakorlás révén készséggé alakítható. Pl. az embernek adott a képessége a biciklizéshez. A cápának lába nincs hozzá, a víziló túl nehéz hozzá, a csecsemőnek pedig a mozgásszabályozása nem elég érett hozzá. Ha minden feltétel adott, pl. a gyerek már hároméves, akkor képessé válik arra, hogy megtanuljon triciklizni és 4-6 éves korára lesz az egyensúly érzékelése és idegrendszeri érettsége olyan szintű, hogy képessé válik a kétkerekű biciklizés megtanulására.
A képességek egymásra épülnek, pl. a hüvelykujj révén apró finom mozgások létrehozására, a nyelv révén fogalomalkotásra, gondolkodásunk révén összefüggések megfogalmazására vagyunk képesek stb. és ez a sokféle képesség együttesen teszi lehetővé, hogy valaki megtanuljon írni, majd kialakuljon az írás készsége.
A készség az, amikor egy olyan folyamatot amire képesek vagyunk, annyira begyakoroljuk, hogy azt a tudatosság kikapcsolásával, automatikusan is meg tudjuk tenni. Ilyen a járás, a beszéd, az úszás, az autóvezetés, az olvasás, az írás stb. Az automatizálást sok gyakorlás előzi meg. A hangsúly az automatizmuson van.
Mindenki ismeri azt az érzést, amikor elkezdünk valamit tanulni (autóvezetés, tánc, szörf, nyelv stb.). Eleinte nagyon nagy figyelemre van szükségünk, és hamar kimerülünk, minden idegszálunkat megfeszítve próbáljuk felidézni tanárunk szavait, eddigi ismereteinket, és feszülten koncentrálunk mozgásunkra, sokszor azt sem tudjuk, hol a kezünk, hol a lábunk, ha meg arra figyelünk, akkor meg nem látunk magunk körül semmit.
Pl. Mindenki látott már kisgyereket, aki ollóval tanul vágni, nem csak a kezével dolgozik, de a lábát is megfeszíti, a nyelvét is kidugja és tekeri a vágás irányába. Az akcióhoz tartozó mozgássor még nem tisztult le, a nagy koncentráció az egész agykérget mozgósítja.
Eleinte úgy érezzük, hogy képtelenség ennyi mindenre odafigyelni. A gyakorlás során azt vesszük észre, ahogy egyre simábban mennek a dolgok, hogy egyre többet bírunk és egyre kevésbé fáradunk el.
Az automatizmus azt jelenti, hogy egy kéreg alatti vezérlő központ jön létre, ami az adott készséget vezényli. Úgy lehet elképzelni, mint amikor egy kisváros világítását kiépítjük. Először lerakjuk az oszlopokat, vezetékeket, bekötjük az egyik utcát, majd a másikat. Sok munkával, fáradtsággal haladunk előre és amikor minden kiépült, akkor csak megnyomjuk a kapcsolót, az áram pedig iszonyat gyorsan végig fut és fénybe borul a város. Ilyenkor már nem is tudjuk, hogyan épült föl az egész.
Ha azonban valami megzavarja a folyamatot, akkor a tudat ismét bekapcsol, és figyelmünket a problémára irányítva elemezzük, kiértékeljük a helyzetet. Azaz, akkor meg kell keresnünk azt az utcát, azt a vezetéket vagy kapcsolót, ami a zavart okozza. Még egy példát hozva: amikor olvasunk egy szöveget, fogalmunk sincs hogyan ismerjük föl a betűket, mert a szöveg értelmére figyelünk. De ha a szöveg értelmetlen, akkor megvizsgáljuk a betűket, hogy tényleg jól olvastuk-e. Emlékezni is tudunk arra az időre, amikor még külön, külön tanulgattuk azokat.
Megjegyzem, hogy a készség fejlődésnek van egy olyan szakasza, amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Amikor már automatizálódott a cselekvés, elégedettséget érzünk, magabiztossá válunk, és figyelmünk lankad. Ilyenkor történnek a balesetek, csúszós úton is gyorsan megyünk, a szörffel viharos szélben is kimegyünk, friss nyelvvizsgánkkal tolmácsolást vállalunk stb. Az ekkor kapott lecke az, ami az optimális figyelmet és veszélyérzetet beállítja. Utána mondhatjuk, hogy valóban jól csináljuk.
A gyerekekkel foglalkozó szakemberek azért beszélnek olyan sokat a készségekről és azok fejlesztéséről, mert - a kisvárosi példánál maradva - könnyen kimaradhat egy-egy utca a bekötésből és a gyerek a maga találékonyságával és okosságával elkerüli ezeket az utcákat. Ha a hibák nem lesznek kijavítva, akkor egyre több sötét utca lesz és elérkezik a pillanat, amikor már inkább be se kapcsolja az áramot.
Mindezt az iskolára értelmezve, ha a gyereknek nehézségei vannak és készségek vagy azok egyes eleme hiányzik, akkor a gyerek kompenzál (azaz kerülő utat tesz) A tananyag növekedésével azonban egyre gyorsabban egyre többet kellene bírnia, ami nem megy. Így juthat el egy gyerek odáig, hogy azt mondja, hogy őt nem érdekli a tanulás, ő nem akar olvasni és inkább megtagadja a munkát, mint elismerje, hogy nem megy. Mert ha a szülő nem tudja, hogy ez nem a gyerek hibája, akkor a gyerek sem tudhatja, hogy ő nem buta és inkább gondolja mindenki azt, hogy ő rossz és direkt nem akarja megcsinálni. Biológiai adottságunk része, az életben maradás feltétele, hogy felismerjük, pontosan felmérjük, hogy egy dologba mennyi erőfeszítést érdemes tenni, az erőforrást a haszonnal arányosan befektetni.
Ha tetszett a post, akkor kérem, hogy a like gomb megnyomásával jelezzen vissza. Ha gyereknevelési kérdése vagy nevelési nehézsége van akkor kérjen időpontot:
https://fimota.hu/termek_kategoria/digitalis-kiadvanyok
https://fimota.hu/.../dr-laszlo-zsuzsa-gyakori-kerdesek...