Hogyan nyerjünk időt magunknak karantén idején?

A karanténban az egyik legnehezebb dolog, hogy a gyerekek mindig jelen vannak. A felnőttek így a gyerekek értelmi szintjéhez alkalmazkodva szülői szerepben élik a napjaikat. Minél kisebb a gyerek annál egyszerűbben kell beszélniük, annál egyszerűbb játékokat kell játszaniuk. Nincs ezzel baj, nagyon élvezetes egy ideig, de hosszútávon egy felnőtt nem tud ebben létezni. Szüksége van, a már korábbi írásomban említett, „felnőtt időre”.

Felnőtt időt legkönnyebben akkor lehet nyerni, amikor a gyerekek alszanak. Ugyanakkor a legtöbb családban a lefektetés nehezen megy és a karantén idején még nehezebben. Ha az esti felnőtt idő nincs megoldva, akkor a szülőknek nem marad ideje egymásra. Még beszélgetni sem tudnak, nemhogy egy kis intim időt tudjanak lopni maguknak.

Ezen segíthet a felnőtt idő fogalmának bevezetése. A felnőtt idő kezdődhet este 7, 8 de legkésőbb 9-kor és a reggeli felkelésig tarthat. A két időpont között minden gyerek a szobájában vagy ágyában van és onnét kijönni csak különösen indokolt esetben engedélyezett. Alvásigénytől, kortól függően játszhatnak vagy olvashatnak, de nem lehet semmiféle elektromos eszközt használniuk (mert az felpörget, és nyugtalan alvást okoz. Ilyen készülékek (laptop, tablet, telefon, TV stb. jobb is, ha nincsenek a gyerek szobájában, de erről majd írok).

A szülők a karantén nélküli időkben is este küldik a gyerekek felé a legtöbb ellentmondásos üzenetet szóban és metakommunikációban egyaránt. „Ha nem kezdjük el a fürdést, megint kicsúszunk az időből. Igen, de olyan szépen játszanak, addig gyorsan megcsinálom a vacsorát.” „Még egy kicsit várunk, mindjárt itthon lesz a párom és akkor majd ő lefekteti őket.” „Jaj, fáradt vagyok ehhez, hogy megint veszekedjek, nem érdekel, akkor ne fürödjenek.” A gyerekek ismerik ezt, és mert nem egyértelmű az üzenet, próbálkoznak, keresik a határokat. Nem az ő hibájuk. Nem a mi bosszantásukra csinálják. A biológiai programjuk diktálja, hogy meg kell tanulniuk felismerni egy adott helyzetben meddig mehetnek el, mennyire tudják az akaratukat érvényesíteni.

A felnőtteknek kell döntést hozniuk. Tudniuk kell, hogy mit akarnak, és ha azt egyértelműen képviselik, akkor az menni is fog. Tapasztalatból tudom mondani, hogy a legproblémásabb gyerekek családjában is, ha a szülőknek fontos, hogy este legyen egy kis idejük magukra, ott a lefekvés nem probléma. Ezzel szemben a viselkedési problémák nélküli gyerekek családjában szinte mindenhol gondot jelent, mert nekik nem „létkérdés”, csak jó volna, ha a gyerekek időben lefeküdnének.

Első lépésként a párunkkal egyeztetve jelöljük ki az időhatárokat. Utána beszéljük meg a gyerekekkel, hogy szükségünk van felnőtt időre, hogy normálisak maradjunk. Bízzunk a gyerekekben, ha őszinték vagyunk velük, akkor nagyon megértőek lesznek. Beszéljük meg a részleteket, ki mit csinálhat és mit nem a szobájában, ágyában. Kijárkálni, enni nem lehet. A szülőknek kell figyelniük, hogy evés, ivás, pisilés, hálótárs, betakarás, mesélés és egyéb rutinok a kijelölt időben megtörténjenek.

Sok szülőnek könnyebb úgy, hogy kis táblázatban rögzíti a rutin menetét. Ha ezt a módszert választjuk, akkor fontos, hogy 5 éves kor fölötti gyerekek esetében a táblázat a gyerek munkája legyen. A szülő, ha a legjobb szándékkal is, bármilyen gyönyörű táblázatot készít, az az övé lesz és nem a gyereké. Ez éppolyan érzés, mint amikor a főnökünk megmondja, hogy mit milyen sorrendben kell csinálnunk, ellentétben azzal, amikor mi választhatjuk meg a sorrendet, ahogy nekünk kényelmes. A gyerekeket is be kell vonnunk, hogy a saját dolgaiknak aktív részesei és felelős döntéshozói lehessenek.

Természetesen, hogy simán végig menjen a rutin, most korábban kell elkezdenünk. Ha későn kezdjük, akkor minden elcsúszhat. A rutin egyes elemeinek érdemes kiszámolni az időigényét. A gyerekeket is megkérhetjük, hogy ők mérjék le és ők döntsenek, hogy mire mennyi időt fordítanának. Az elemek sorrendjénél az a legszerencsésebb, ha a későbbi tevékenység a vonzóbb, akkor a korábbit gyorsabban megcsinálják.

A felnőtt időről feltétlenül adjunk visszajelzést a gyerekeknek, legyünk hálásak. Mondjuk el, hogy milyen jót beszélgettünk a párunkkal, vagy megnéztünk egy felnőtt filmet, olvastunk egy jó könyvet, átnéztük a híreket stb., és mindez mennyire jól esett, mennyivel jobban érezzük most magunkat. Ha biztosan számíthatunk az esti felnőtt időnkre, akkor napközben is lazábbak lehetünk, mert nem kell folyton úgy lopni az időt magunkra.

Fel kell készülnünk rá, hogy a gyerekek néhány napig próbálkozni, provokálni fognak, mert biztosan kell tudniuk, hogy most egy új rendszert állítottunk fel és nem csak ötleteltünk egyet. Ha a szülő komolyan veszi magát és amit mond, a gyerekek is komolyan fogják venni.

Az a szülő, aki igyekszik mindent megtenni azért, hogy jó szellemi, lelki és fizikai állapotban tartsa magát, az kedves, megnyugtató, segítő, biztonságot adó tud lenni. Azzal senki ne áltassa magát, hogy feszültségmentesen lehet egy karantént végig csinálni. A jelenben kell létezni és annyi lazítást kell beépíteni, hogy a feszültség ne állandósuljon. Ha hullámzik a feszültségszint az természetes. Arra kell energiát fordítani, hogy vegyük észre és legyen módszerünk a csökkentésére.