Mi lehet a gyerek őrjöngése mögött?

A legtöbb ember azt hiszi, hogy ha egy gyerek őrjöng, akkor annak magatartási problémái vannak, pedig ez egyáltalán nem biztos. Lehet, hogy egy viszonylag könnyen kezelhető probléma van a háttérben. Ilyen a hallási információ feldolgozásának a nehézsége, és a beszédértési zavar. Ez a szülők számára csak súlyos esetben felismerhető. A gyerek ismeri az otthoni rutinokat, tudja mikor mit szoktunk mondani. Enyhébb formában leginkább a gyerek magatartásából kezdhetünk gyanakodni, és a gyakran elhangzó  „azt hittem..”, „nem is azt mondtad…” „nem is igaz..” mondatok alapján.

Képzeljük el, hogy rossz az adás a rádióban, sistereg, néha elhalkul, nagyon kell fülelni és gondolkodni, hogy ki tudjuk találni mit mondanak. Az a gyerek, akinek a beszédmegértésével gond van, ő körülbelül mindig ezt csinálja. Nem csoda hát, ha hamar elfárad. A mentális kimerülésre temperamentumtól és karaktertől függően a gyerekek más-más reakciót adnak. Van aki kikapcsol és bambul, őket figyelemzavarosnak szokták nézni. És van, aki elkezd idétlenkedni, rohangálni, vagy ha éppen házit ír, akkor egy apró figyelmeztetésre kiborul. De ők azok is, akik hirtelen neki esnek a testvérüknek vagy az osztálytársuknak valami képzelt ok miatt. Náluk ADHD-re gyanakodnak. Összességében hirtelen fellépő, kiszámíthatatlan, ’’indokolatlan” túlzottnak tűnő indulati, érzelmi reakciót adnak. Ennek oka az, hogy lassabban dolgozzák fel az információt és lehet, hogy csak percek múlva, vagy óra végén adnak dühödt reakciót, mert addigra „rájönnek”, hogy azt mondták nekik, „Hülye Gyula” -félrehallva a „Szia Gyula”-t. Így válik érthetővé az is, hogy ők miért érzik a környezet reakcióit annyira igazságtalannak.

A kortársakkal való kapcsolatuk is kicsit gyanússá teheti őket. Például a játszótéren sokat figyelik a többieket, vagy oda se figyelve rájuk, belebeszélnek a többiek társalgásába, és nem a megfelelő módon próbálnak csatlakozni hozzájuk.

A viselkedési furcsaságokat látva a legtöbb szülő arra gondol, hogy valami nagy baj lehet a háttérben, az is lehet, hogy az ő szülői meg nem felelése az oka a bajnak. Mindenesetre sokan megijednek, mások meg azt mondják, hogy majd kinövi a gyerek, még egy kicsit figyelgetjük.

A lelki jelenségeket hasonlítottam már fizikai problémákhoz. Most megint ezt tenném. Például ha valakinek fáj a dereka annak lehet az az oka, hogy rosszul tartja magát, de lehet, hogy rossz matracon aludt és az is lehet, hogy gerincsérve van. Ki kell deríteni az okokat és utána meghatározható a kezelés módja. A probléma okától és a kezeléstől függően tudjuk majd, hogy mi lesz a teendő rövid és hosszú távon.

A beszédészlelési -értési nehézség ebben a példában a gerincferdüléssel analóg. Ha ezt időben észrevesszük, szakemberhez fordulunk és mindent megteszünk, amit a szakember mond, akkor a probléma felszámolható. Minél korábban tesszük, annál könnyebben. Ha várunk nemcsak rosszabbodik, de a kényelmetlenség, fájdalom miatt egyre több kívülről furcsának tűnő, rossz szokás is kialakulhat. (pl. még rosszabb tartás, visszahúzódás, kapcsolatok kerülése, vagy még indulatosabb viselkedés)

Sokat segíthetne, ha a szülők figyelnének arra, amit a gyerekek mondanak. De ez nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik. Ugyanis a szülőknek fontos (biológiailag adott) feladata megtanítani a gyerekeiknek, hogy amit éreznek azt, hogy nevezik, pl. most fáradt, szomorú, boldog vagy. Csakhogy nehéz megtalálni hol a határ, mikor van az, amikor már nem én mondom meg a gyereknek, hogy mit érez, hanem elhiszem neki, amit mond.

Nincs is egyértelmű határ mert az érzelmek felismerése, kifejezése nagyon sok tényező függvénye. Általánosságban azonban igaz, hogy az óvodáskor vége felé a gyerekek már az alapérzelmeket tudják azonosítani, megnevezni és sokan képesek belső történéseiket is leírni.

Visszatérve a gerincferdüléshez, a gyerek panaszkodik, hogy fáj a háta vagy a dereka, de mi nem látunk semmit. Azt gondoljuk, ha tényleg fájna, akkor nem ugrálna, tehát felülírjuk „csak egy kis törődésre vágyik”, vagy „nincs kedve iskolába menni”. Neki viszont fáj, ezért majd nem akar dolgokat csinálni, de már nem fog a fájdalmára panaszkodni, hiszen úgy sem hisszük el. Jobb stratégiának fog tűnni a számára az ellenállás. Hangsúlyoznám, hogy ebben nincs tudatos döntés, ez csak egy, a kellemetlenséget kerülő magatartás. Az meg főleg nincs benne, hogy a mi bosszantásunkra csinálná, bár az nincs kizárva, hogy később erre rátanuljon és eszközként is használja akár az elzárkózást, akár az őrjöngést.

Természetesen először magát az érzékszervet kell ellenőrizni, hogy a fizikai hangfelvétel hibátlan-e. Ehhez alapos orr-fül-gégészeti kivizsgálás kell. Nem elég hozzá, hogy a védőnő szavakat súg a gyereknek. És nem zárja ki a problémát, ha azt mondom a szomszéd szobában, hogy „csoki” és ezt a gyerek meghallja. Mert nem a füle rossz, az ingert felveszi és fel is dolgozza, csak a feldolgozás lassú, gondolkodni kell hozzá, ezért nagyon fárasztó.

A hallási inger feldolgozásának (melyik irányból jön a hang, mi a betűk és szavak sorrendje, mi a mondat értelme) automatizálódnia kell. Amíg ez nem történik meg, addig pl. nekik mindig végig kell hallgatniuk az egész mondatot és utána visszakövetkeztetni, hogy kép vagy gép szerepelt  a mondatban. Ez folyamatos csúszást jelent a feldolgozásban. Minél okosabb vagy gyorsabb a gyerek annál jobban tud kompenzálni, vagyis még tovább maradhat fedve a probléma. Azonban az éretlenül (értem most ez alatt, hogy a beszédmegértés még nem automatizálódott) iskolába került gyerekeknél kicsi az esélye, hogy spontán kialakuljon a hiányzó készség. Többnyire, egy darabig nagy erőfeszítéssel küzdenek, amíg a tehetségükkel bírják, aztán egyre jobban elvesztik a kedvüket a tanuláshoz és egyre nagyobb elleállást fognak tanúsítani. 

Összegezve, ha bármilyen típusú magatartási furcsaságot látunk a gyerekünknél, akkor az első dolog, hogy az érzékszerveit, szemét, fülét kell egy alapos vizsgálattal ellenőriztetni. Utána egy teljes fejlesztőpedagógusi kivizsgálást csináltatni. A legtöbb probléma felszámolható. Ugyanakkor ha az iskolában a fent leírt nehézségekkel küzd egy gyerek akkor jó eséllyel a magatartási problémái súlyosbodni fognak és egyre több tanulási problémával is számolni kell majd.