Végezzenek házimunkát a gyerekek?

A legtöbb szülő szerint kellene, de nem tudja, hogyan lehetne ezt elérni. A házi munkán keresztül sok, az életben fontos dolgot taníthatunk meg a gyerekeknek. Megéri kicsit erőltetni, mert ezzel elősegíthetjük a fiatal felnőttkori problémákkal való magabiztosabb megbirkózásukat. Amikor sok nehéz döntést kell majd meghozniuk az életükkel, jövőjükkel kapcsolatban, akkor legalább a hétköznapi létezés, az önellátás nem fog számukra gondot okozni.

A házimunkában való részvételen keresztül tapasztalja meg a gyerek, hogy sok apró dolgot kell mindenkinek megcsinálnia ahhoz, hogy a háztartás és ezzel együtt a család jól működjön. A kölcsönösség és viszonosság (egy mindenkiért, mindenki egyért) is jól szemléltethető a munkafolyamatok összehangolásában.

A háztartási munkán keresztül, tulajdonképpen egy bonyolult rendszer működését tudjuk bemutatni. Mindezt elég érthetően is, hiszen a következmények azonnal láthatóak, mert ha nincs elmosogatva, akkor nincs tiszta tányér, amiből ehetnénk.

A gyerekek munkára szocializálásának is ez az első lépése. Erőfeszítést kell tenniük és az erőfeszítésének látványos eredménye lesz, ami mindenkinek örömére szolgál.

A nemek közötti egyenlőség természetessége is adódik egy ilyen rendszerből.

Hogyan fogjunk neki?

Első lépésként, gyűjtsük össze a munkafolyamatokat. Írjuk le, azt is, hogy a szülők mi mindent csinálnak (rövid felsorolás legyen). Külön gyűjtsük össze azokat a dolgokat, amit a gyerekek is megcsinálhatnak. Vegyük figyelembe a saját mániáinkat. Pl. ha rettenetesen fontos nekünk a fürdőszoba tisztasága, akkor azt ne vegyük bele, mert azt úgy se fogja tudni a gyerek az igényeinknek megfelelően kitakarítani.

Röviden írjuk le, melyik munkafolyamat mit jelent. Például a porszívózás: minden szobában meg kell csinálni, a bútorokat is el kell húzni (vagy nem), az ágy alatt is kell, utána a porszívót meg kell tisztítani és helyére tenni. Soha ne gondoljuk azt, hogy „azt hittem, ezt már tudja.” Mindent mutassunk meg és beszéljünk meg. Az előbbi példánál maradva; ne ugorjuk át, hogy a porszívótisztítás mit jelent, hol a porszívó helye, hogyan kell oda betenni, hol a konnektor ahová bedughatja.

Minden munkafolyamathoz rendeljük hozzá, hogy mennyi ideig tart, milyen napokon, napszakban, hányszor kell megtenni.

Hívjunk össze kupaktanácsot, ahol mondjuk el mit szeretnénk és mindenki válasszon magának feladatot. Tisztázzuk a felnőttek részét is. Mert ne felejtsük el, a rendszer működését is át akarjuk adni és ahhoz minden elemet ismernie kell a gyereknek.

Beszéljük meg, hogy mikor lesz lehetőség váltásra, cserére pl. a következő heti kupaktanácson. Itt lehet majd értékelni egymás munkáit pozitív, segítő javaslatokkal.

Egyeztessük, hogy mi lesz a következménye annak, ha valaki nem csinálja meg a maga részét. Hallgassuk meg a gyerekek javaslatait. Tapasztalatom szerint jobban érzik, mi a természetes következmény, mint sokszor a szülők. Lehetőleg abban gondolkodjunk, hogy mindent pótolni, helyrehozni kell.

Ha nagyobb gyerekeknél szeretnénk bevezetni a házi munkában való részvételt, akkor muszáj lesz őket motiválni, mert értelmes gyerek ok nélkül nem vállal erőfeszítést. Ha eddig a szülő nem igényelte a segítséget, akkor a gyerek nem érdekelt abban, hogy a rendszer változzon.

Nagyobbakat mostanság, két dolog motiválja, leginkább. Az egyik, ha kütyü időt kereshet vagy ha pénzt kaphat a munkájáért. Alkudozás révén kössünk kompromisszumot, mert a gyereknek éreznie kell, hogy nem ráerőltettünk valamit, hanem megegyeztünk.

Ha valami nem működik, akkor a kupaktanácson vessük föl a problémát és a megoldási javaslatainkat. A többiektől is ezt kérjük.

Ne erőltessük, hogy mindenki mindent csináljon, de azt kérhetjük, hogy minden munkafolyamatot mindenki próbáljon ki legalább egyszer (ami egy hét). Abba ne avatkozzunk be, ha a gyerekek egymásközt titkos egyezségeket kötnek, az csak a testvérkapcsolatot erősíti. Arra viszont figyelni kell, hogy az ügyesebb vagy nagyobb ne használja ki a másikat. Figyeljünk rá, és értékeljük, ha segítenek egymásnak.

A feladatok megfelelő ellátását ne vegyük természetesnek, amíg nem válik rutinná, de még utána is lehet sokszor örülni, hogy milyen jó tiszta szobában leülni, milyen szépen vannak a ruhák összehajtogatva. A dicséret nagyon fontos. A gyerekek büszkék lesznek arra, hogy segítenek. És mi is büszkék lehetünk rájuk, mert ez az első lépés ahhoz, hogy egyszer majd önálló, felelősség teljes felnőttekké váljanak.